Ficónak volt már jobb is
Boris Kollár több időt szentelhet a családjának, a Marián Kotleba-féle vérvonalra nem volt igény. A dobogón nem született meglepetés. Hétvégén bebizonyosodott, nemcsak egy jó asszony, hanem a választó is mindent megbocsát.
Az etnikai politizálásban gondolkodók számára a hétvége legfontosabb információja, hogy újabb négy évre bizonyosan képviselet nélkül maradnak. A Szövetség 130 183 szavazata – az egységes MKP szakadása óta elért valaha legjobb eredmény – eleinte nem mutatott rosszul, hajnaltájt azonban már csak 4,38 százalékra volt elegendő. A magyar párttal külön összeállításban foglalkozunk, nézzük a nagyképet. Az a képviseleti demokrácia és a választások legitimitása szempontjából mindenképp jó eredmény, hogy a választás a jogosultak kevesebb mint harmadát hagyta hidegen, 31,5 százalék nem járult az urnákhoz, a választási részvétel 68,5 százalékos volt, még magasabb, mint 2020-ban. Igaz, a Vladimír Mečiart leváltó történelmi csúcsot nem érte el, de hát a tét sem volt akkora, messze nem.
2020-ban úgy festett, Robert Fico csillaga leáldozóban van. A háromszoros miniszterelnök pártja az előző választáshoz képest 210 ezer szavazatot vesztett, a választást követően pártja kettészakadt. És bár a mostani választást követően nem/sem ildomos közvélemény-kutatásokra hivatkozni, akkor voltak olyanok is, amelyek egyjegyű teljesítményt mértek a pártnak. Robert Fico a Covid-vonatra kezdett felszállni, meglátva benne a kommunikációs lehetőséget, igaz, Igor Matovič, majd Eduard Heger kormánya, a kötelező ellenzéki hevületen túl is rengeteg megszólalási lehetőséget biztosított számára.
S bár a választás előtt megjelentek olyan vágyvezérelt közvélemény-kutatások is, melyek a második helyre mérték őt, a szavazók másként gondolták.
Robert Fico járt már az egymillió feletti tartományban is – kívüle csak Vladimír Mečiarnak sikerült megízlelni, milyen a magaslati levegő arra felé – a mostani, 681 017 szavazata nem a valaha hozott legerősebb teljesítménye, de mégis mintegy 150 ezer szavazattal előzte meg a második helyezett Progresívne Slovenskót, amely 533 136 voksot gyűjtött be.
Ha országos lebontásban szemléljük az eredményeket, a második helyezett támogatottsága elsősorban a fővárosban és Kassán volt kimagasló. Emellett a Bazini és a Szenci járást – mindkettő a főváros tágabb agglomerációjának tekinthető –, illetve a Szakolcai járást tudták még hozni, igaz, ez utóbbiban a Smerrel szembeni előnyük csak leheletnyi volt, 108 szavazat.
A harmadik helyezett Hlas SD csak egy járást, a pártelnök, Peter Pellegrini szűkebb pátriáját, Besztercebányát tudhatta magáénak, valamivel több, mint 200 szavazatot kaptak itt, mint a progresszívek.
A Szövetség a Dunaszerdahelyi, Komáromi és Rimaszombati járásban iskolázta le a többi pártot.
A parlamentbe két ciklus után sikeresen visszatérő Kereszténydemokrata Mozgalom is három járást hozott el, a Lőcseit, ezt illett is, itt volt a járási székhely polgármestere a később eperjesi megyefőnökké avanzsáló Milan Majerský pártelnök, illetve az árvai térség két, hagyományosan KDH-s járását, a Námesztóit és a Turdossinit. Országosan 202 515 szavazatot begyűjtve lett az ötödik legerősebb párt Mikuláš Dzurinda két reformkormányának egykor egy ideig stabil eleme. A pártot Pavol Hrušovský elnökválasztási csetlés-botlása miatt a választók egy kicsit meg akarták büntetni, ami aztán túl jól sikerült. Hét évbe tellett kiküszöbölni a csorbát. A párt értékelhető programmal készült, és pár, harmatgyenge magyar üzenetet is megfogalmazott, látható eredmény nélkül. Hol van már az, amikor a hazai magyar katolikusok fő vitatémája az volt, hogy önálló pártban, vagy a KDH kebelén kell-e politizálni. Változnak az idők… A konzervatív politikát reprezentáló párt visszatérését valószínűleg a PS wokeista kampánya is segítette, felkapcsolva a konzervatív szavazóban a vészcsengőt.
A Peter Pellegrini vezette Hlas 436 415 voksot gyűjtött be, a két, szociáldemokrata színezetű pártnak így 1 117 432 szavazata volt. Ez már közelíti a 2012-ben, a Radičová-kormány romjain behúzott 1 134 280-at, igaz, az akkor egy más helyzet, és más Smer volt.
Aki 2020-ban azt mondja, hogy a pártszakadás egy stratégiai mesterterv része a baloldali szavazók egyben tartására, azt valószínűleg konspirátornak kiáltják ki. Ilyen mesterterv léte mellett természetesen e sorok írója sem kardoskodik, ugyanakkor a számok egyértelműen mutatják, most e két párt tudja azt, amit valamikor az egy.
A Ficóénál jóval sterilebb kampányt folytató, az önálló álláspont megfogalmazásától szinte félő, a konfrontatív témák elől kitérő Pellegrininek bejött a kutya és a cukiságkampány; a párt sikerében nem elhanyagolható a regionálisan erősen beágyazott jelöltek egyéni kampánya sem.
A választások után nem napról napra, óráról órára változ(hat)nak a helyzetek, egy hetilapban kockázatos ilyen megállapítást tenni, mert még a megjelenés idejére elavulhat, de ama bizonyos drága menyasszony most éppen Pellegrini pártja lehet, amely mindkét oldal irányába koalícióképes, így a pártelnökben akár még a következő miniszterelnököt is tisztelhetjük. Michal Šimečka, a PS vezetője, aki maga is próbálkozik informális tárgyalásokkal, elmondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne Robert Fico kormányozzon. Nos, a kérdés, mit fog ehhez szólni Peter Pellegrini. Hamarosan megtudjuk…
A szlovák politikai élet sajátságos kreatúrája a 2010-es választásokon az SaS listájának farkára felkéredzkedő, onnan rakétaívű repülést produkáló Igor Matovič, aki aztán gyorsan saját pártot gründolt, és 2012-ben, az előrehozott választáson már azzal indulva 218 ezer ember tudott maga mögé állítani. Két Smer-ciklus alatt a harcos ellenzékiség megtestesítőjeként a szavazók negyedét, 721 166 embert sikerült meggyőznie. Robert Fico most ennél alacsonyabb számmal győzött, a teljesítmény mindenképp megsüvegelendő, ellenben ami működött ellenzékben, az nem ment kormányoldalon. Ellenzékből elég, ha sokszor és hangosan mondják, hogy amit a kormány csinál, az nem jó. Mindezt különösebb felelősség nélkül tehetik. Más a helyzet, amikor elgondolásaikat a kormánykoalíción és az államapparátuson kell átnyomni.
Ebbe beletörött a bicskája. Most korábbi szavazatmennyiségének valamivel több mint harmadát, 264 137 voksot tudhat magáénak az egykori, ambiciózus, eleinte a magyarok irányába is gesztusokat tevő exminiszterelnök.
Matovič a választás után rezignáltan nyilatkozott, mondván: nem tudja, mennyi ideig lesz a parlamentben. Hektikus természetét ismerve, a politológusok által készített négy lehetséges kormányzati modell egyike sem számol vele.
A hobbiszinten kormánydöntéssel foglalkozó Richard Sulík SaS-étől is csak Michal Šimečkának van félnivalója, Robert Fico oldalán való szereplése nem képzelhető el, a másik oldal alkotta kormány viszont elképzelhetetlen nélküle. Látszik, hogy a pártra egy meggyőződéses, a gazdasági liberalizmus elveit valló réteg szavaz, hisz az elmúlt három évbeli teljesítményével még sikerült is növelni szavazóik számát, 187 645 vokssal a hatodik helyen végezve.
A Szlovák Nemzeti Párt őse 1871-ben alakult, ez a legrégebbi szlovák politikai párt. Nyilván a 152 évben volt négy évtized kommunizmus miatti hiátus is, de a szám ebben a mezőnyben akkor is patinás. A rendszerváltás utáni időszak persze nem volt mindig az, a pártnak többszörös szakadással is meg kellett küzdenie.
Az SNS mindig a kisebb koalíciós partner szerepére volt kárhoztatva, így volt ez Mečiar és Fico alatt is. Legutóbb a Smer ölelése halálosnak bizonyult a nemzetiek számára, de csak ezt a csonka ciklust kellett parlamenten kívül tölteniük.
Akik viszont most jutottak be a párt színeiben, azok közül csak a pártelnök, Andrej Danko "igazi" SNS-es, a többiek a Tomáš Taraba körüli képviselők, és más politikai kalandorok. Taraba legutóbb Kotleba listáján jutott a parlamentbe, ahogy Štefan és Filip Kuffa is, igaz, a pártelnöknek idejekorán hátat fordítottak, de a Republikához sem csatlakoztak. Tíz képviselővel megint csak a kisebb koalíciós partner szerepe juthat nekik, ám kérdés, hogy Danko pártelnöki széke nem válik-e szimbolikussá, és tudja-e a frakció egységét garantálni.
Akik még nála is jobbra állnak a hazai politikai palettán, azok a törvényhozást szerencsére csak kívülről nézhetik. Marián Kotleba pártja 1 százalék alatti teljesítményével – remélhetőleg végleg – a süllyesztőben végzi. A választási programjában egyedüli pártként nyíltan kisebbségellenes lépéseket felvállaló Republika viszont 141 099 szavazatot kapott, és ezzel kis híján bekerült. Ez a parlament tehát nettó nácik nélküli lesz, de szellemiségük néhány képviselőben még ott él.
Eduard Heger Demokrati-projektjének, és Boris Kollár eleinte egyszer használatosnak tűnő pártjának sem sikerült meggyőznie a szavazókat, ők a levesben végezték, a 3 százalék alatti tartományban, ahol a választási kaució még visszajár, de állami támogatás már nincs.
Minden más párt, amelynek jószerivel a nevét sem tudjuk, 17 ezer euróval támogatta a költségvetést.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/40. számában.
