2021. június 4., 13:12

Ficóék a négynapos munkahét bevezetését javasolják

A Smer-SD ellenzéki párt javasolja a négynapos munkahét bevezetését, amennyiben a szakszervezetek és a munkáltatók előzetesen meg tudnak állapodni ebben.

Smer
Fotó: TASR

A munkahét lerövidítését a párt a Munka törvénykönyve módosításával összefüggésben javasolja olyan munkahelyek esetében, ahol adottak az ehhez szükséges feltételek.

Minderről Robert Fico pártelnök beszélt egy eperjesi sajtótájékoztatón.

Fico szerint a témát már a szakszervezetek is megnyitották.

Hozzáfűzte:

az emberek talán hajlandóak lennének a négy munkanapon egy órával többet dolgozni.

Ha a péntek szabadnap lenne, összességében így is kevesebbet dolgoznának, mint most az öt munkanap alatt

- fűzte hozzá.

Úgy véli, hogy ez hatással lenne a munkatermelékenységre, mivel az első négy nap a legproduktívabb. A hosszú hétvégék szerinte pozitív hatással lennének az idegenforgalomra, és javítanák a családi élet minőségét is.

Vannak olyan országok, ahol már megtették ezt a lépést, és rövidebb a munkahét

- mutatott rá Fico.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.