Fico: Žilinka beavatkozott a politikai versenybe
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő csodálkozását fejezte ki, hogy Maroš Žilinka legfőbb ügyész ahelyett, hogy folytatná az egyes szakmai kérdések eltérő megítélésével kapcsolatos tárgyilagos vitát, szerdán inkorrekt módon olyan kijelentésekkel avatkozott be a politikai versenybe, amelyek megcáfolására a miniszterelnök szerint elegendő szakmai érve van a kormánynak.
A TASR-t a kormányhivatal sajtóosztálya tájékoztatta.
„Felteszem a kérdést, kinek az érdekeit szolgálta a mai politikai sajtótájékoztató, amely támadás volt a kormány és a miniszterelnök ellen. Ráadásul azon a napon, amikor kézbesítették az ügyész döntését a védelmi minisztériumba, amely újból Jaroslav Naď volt védelmi minisztert védi az Ukrajnának illegálisan adományozott MIG-29-esek ügyében” – mondta Fico.
A kormányfő hangsúlyozta, miniszterelnökként abban érdekelt, hogy korrekt kapcsolatokat tartson fenn Žilinkával, és ennek szellemében hivatali ideje alatt többször is találkozott a legfőbb ügyésszel.
Fico elmondása szerint a Főügyészség teljes vezetésével (a legfőbb ügyész és két helyettese) hétfőn (február 2-) tartott munkamegbeszélés célja az volt, hogy több kérdésről is eszmét cseréljenek. „Nem született megállapodás arról, és nem is érkezett olyan kérés, hogy nyilvánosságra hozzák, mi hangzott el a találkozón” – mondta Fico.
Elmondta, hogy több olyan kérdés is felmerült a találkozón, amiben nem ért egyet Žilinkával, különösen a Büntető törvényköny 2024-es módosításának a gazdasági bűncselekményekre gyakorolt hatásával. „Nem értek egyet a legfőbb ügyésznek azokkal az állításaival sem, amelyeket az Európai Bizottság jogállamisági jelentésbe javasol beemelni. Ezek politikai megállapítások, amelyek ártanak Szlovákiának” – tette hozzá Fico.