Fico ungvári sikere
Kamil Šaško vette át a 11 hónap után távozó Zuzana Dolinkovától az egészségügyi tárca vezetését. Az új minisztertől mindenki gyors megegyezést vár az egészségügyi ágazat képviselőivel, ha azonban ez egy „könnyű” minisztérium lenne, Dolinková még mindig ott sminkelne a következő Instagram storyhoz.
Múlt héten Peter Pellegrini köztársasági elnök, azok után, hogy Zuzana Dolinková menesztése körül egy pillanatra lélekben visszaesett a Hlas vezetői szerepébe, kinevezte Kamil Šaškót egészségügyi miniszterré.
Dolinková nem érvényesíti parlamenti mandátumát. Meg nem erősített információk szerint az Egészségügyi Világszervezet struktúráiban találnak neki új tisztséget. Ez azonban már nem a hazai egészségügy problémája.
A gazdasági minisztériumból az egészségügyi tárca élére ejtőernyőzött Kamil Šaško kinevezése után bejelentette, azonnal hozzá akar látni a kompromisszumkereséshez. Tárgyalni akar az egészségügyi ágazat képviselőivel a konszolidációs csomagról.
A miniszter fő céljának nevezte, hogy ne mondjanak fel az egészségügyi dolgozók, legyen, aki gondoskodik az emberekről, és hogy „az egészségügy az embereket szolgálja, ne üzlet legyen a kiválasztottak számára. Ez az az alapfilozófia, amihez tartani fogom magam”.
Šaško is elismerte, vannak lyukak az egészségügyben, ahol „elfolynak a pénzek”, ezeket a lyukakat szeretné betömni. Vállalásának talán ez lesz a legnehezebb része.
Amikor az időközben elhunyt Pavol Paška házelnöki székébe kerülő CT-vásárlási botrány körülményei szétszálazódtak, azok számára is nyilvánvalóvá vált, micsoda piócák élősködnek egészségbiztosításaink terhére, és ez csak egy, a törvényesség határán egyensúlyozó eset volt. De vannak az orvosi köpeny fehérségéhez fogható, teljesen legális pénzelfolyató lyukai is a rendszernek, például az, hogy a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben a nyereséges és/vagy drága ágazatok nagyobb részét „kiprivatizálták” a rendszerből, így az ezekben keletkező nyereséget nem lehet visszaforgatni a pénztemető állami kórházakba, ugyanis a kifizetések ugyan távoznak az egészségbiztosítási rendszerből, de magánkézbe.
Az új tárcavezető olyasmit is mondott, amit egy távoli országból érkező vendég, netán egy idetévedt marslakó bizonyosan nehezen tudna dekódolni.
A kontextus ismerete nélkül ez a mondat valóban nehezen dekódolható, de valószínűsíthetjük, hogy Peter Kotlárnak, a koronavírus-világjárvány kezelésének kivizsgálásáért felelős kormánybiztosnak szólhat, ahonnan még zúdulhat baráti tűz Šaškóra. A Szlovák Nemzeti Párt legutóbbi parlamentbe jutását csak az alternatív szcéna politikusai sikeres becsatornázásának köszönheti, aminek viszont meg kell fizetni az árát.
Hisz Szlovákiában minden alkalmazott bérének 15 százaléka az egészségbiztosítókhoz vándorol, abból jut valami a nemzeti pénztárba is. Dankóék a hétvégén azzal álltak elő, hogy – mivel a megelőzés nagyon fontos – az egészségbiztosítók járuljanak hozzá a sport támogatásához. „Fontos, hogy a sportba több pénz érkezzen, az egészségügyi járulékokból is” – szögezte le az SNS, abban bízva, hogy javaslatával megértésre talál a koalíciós partnereknél. Akik közül az egyik nyesegetné az egészségügyi kiadásokat, a másik pedig betömné a rendszer lyukait. Úgy látszik, valamit kell(ene) tömni a nemzeti szájba is.
Nem csak a koalíciós partnerek kordában tartásával kell foglalatoskodnia Robert Ficónak: külpolitikai téren a múlt héten sikerült házhoz mennie a – mondjuk így – pofonért, hogy a lovak anatómiáját ne kelljen felemlegetnünk.
A szkepszis azóta elpárolgott, bármit mondjon is az Unió, a kormány legfeljebb itthon izmozik egy keveset, retorikai szinten. De ahogy a kormánygép kereke a zaventemi reptér betonját éri, a szlovák delegáció tudatállapota is módosul, és bokájukat összecsapva szalutálnak, bármit mondjon is Brüsszel.
Ami pedig az Ukrajna-politikát illeti, talán emlékszünk még a korteskedő Ficóra, aki egyetlen töltényt sem akart adni Ukrajnának. Javítsanak ki, ha rosszul tudom, de az elmúlt hetekben Robert Kaliňák védelmi miniszter nem hóekegyár beruházását jelentette be Kelet-Szlovákiában. Így legalább nem kell sokat utaztatni az árut, hamarabb eljut Ukrajnába, mint ha a Vág völgyéből, a szlovákiai fegyvergyártás Mekkájából kellene szállítani.
A miniszterelnök legutóbbi ukrajnai látogatását követően pedig már számottevő, a fűtésszámlán is érezhető gazdasági károkról kell beszámolnunk. A forgatókönyv a szokásos. Az út előtt heves bírálat az EU-nak. Egy nappal az ungvári, közös, ukrán–szlovák kormányülés előtt még arról harsogott a közmédiában, szomszédunkban szlávok ölik egymást, a háborút pedig a Nyugat akarja.
Másnap aztán Ungváron elmondta, Szlovákia feltételek nélkül támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, nem fog akadályokat gördíteni a csatlakozási tárgyalások elé. Emellett halált nem okozó hadianyag szállítására és energetikai segítségnyújtásra is ígéretet tett.
Denisz Smihal ukrán kormányfő köszönetet mondott a támogatásért, aztán bejelentette: Ukrajna leállítja az orosz gáz tranzitját. „Ukrajna a szerződés lejárta után nem folytatja az orosz gáz tranzitját. Stratégiai célunk szankciókat bevezetni az orosz infrastruktúrára, és megfosztani a Kremlt azoktól a lehetőségektől, amelyekkel finanszírozza a háborút” – mondta Smihal. Persze, Smihal azért jó fej volt, tanácsot is adott:
Robert Fico ehhez csak annyit tett hozzá, hogy ukrán partnerével sokat tárgyalt a gázszállításról. Ezt még a leglojálisabb Smer-szavazóknak is nehéz lenne fényes külpolitikai sikerként prezentálni.
Az ukrán fél módszere egyfelől érthető: nem tud annyit visszalőni, amennyit kellene, így ott próbál meg ártani az ellenségének, ahol tud. A csővezetékes szállítás korlátozása erre ideális eszköz, egy új vezetéket kihúzni évekig, évtizedekig tart, és rendkívül magas költségekkel jár.
Noha szakértők szerint az orosz gázszállítás leállítása miatt vészhelyzet nem fenyeget, mivel a tározókban elegendő mennyiségű földgáz van, azt azonban mindannyian érezni fogjuk, hogy az ukránok eltekerik a csapot, az alternatív forrásoknak ugyanis többletköltsége van.
A Testvériség földgázvezeték a hetvenes évektől juttatja térségünkbe a szovjet, majd orosz gázt, mivel Szlovákia nem bővelkedik végtelen földgázmezőkben. Számunkra ez a megoldás a legköltséghatékonyabb.
Ha a földgázt valahol cseppfolyósítani kell, tartályhajóba tölteni, tengeri úton ideszállítani, az tovább növeli a költségeket. De mivel tengerünk sincs, a tartályhajónyi gázt vasúton vagy közúton, esetleg más csővezetéken kell Szlovákiába szállítani. Ezeket a többletkiadásokat pedig a szlovákiai végfelhasználónak kell megfizetni. Ez különösen abban az esetben lenne aggályos, ha a jelenleg csővezetéken érkező orosz földgázt vásárolnánk vissza megdrágult formájában, úgy, ahogy azt a kőolaj esetében tesszük.
Bár azért még korai lenne a gázvezeték csöveit méretre fűrészelni, és egy kijevi méhtelepre szállítani. Szakértők szerint megvan a műszaki lehetősége annak, hogy azerbajdzsáni gázt vásároljunk. Vagy: egy elemző olyan lehetőségről is beszélt, hogy az orosz–ukrán határon az orosz gázt egy nemzetközi konzorcium venné át, és juttatná Ukrajnán keresztül Szlovákiába. Így az már nem olyan orosz gáz lenne, amihez vér tapad, hanem jó kis, politikailag korrekt nemzetközi gáz. Azért érezzük, hogy ez a megoldás elég gáz...
Megjelent a MAGYAR7 42. számában.
