2020. szeptember 3., 20:12

Fico tiszteletben tartja az ítéletet, a sajtót viszont kritizálja

Robert Fico volt kormányfő, az ellenzéki Smer-SD elnöke tiszteletben tartja a Speciális Büntetőbíróság Kuciak-gyilkosság ügyében hozott ítéletét. Hozzátette, szeretné, ha kiderülne, hogy ki rendelte meg a gyilkosságot, ugyanakkor a közösségi hálón közzétett bejegyzésében a sajtót bírálta, mert szerinte befolyásolta az eljárás menetét.

Robert Fico
Fotó: TASR
A vádnak nem volt megdönthetetlen bizonyítéka. Erről tanúskodik, hogy az ügyészség sikertelenül próbálkozott újabb bizonyítási eljárási javaslattal, mindössze három nappal a tervezett ítélethirdetés előtt.”

„A Speciális Büntetőbíróság döntését tiszteletben tartom, a bírók a felsorakoztatott bizonyítékok alapján döntöttek, a meggyőződésük szerint” - jelentette ki csütörtökön Robert Fico.

A Smer-SD elnöke szerint a gyilkosságot „azonnal” felhasználták a kormánya ellen.

Olyan időket élünk, amikor a média és egyes politikusok nyomozóként, ügyészként, bíróként viselkednek”

- tette hozzá.

Szerinte a sajtó jelentős mértékben befolyásolta az eljárást, törvénytelenül hozott nyilvánosságra információkat a bírósági aktákból, ezért el kellene gondolkodnia azon, milyen szerepe van ebben az ítéletben.

Csütörtökön a bazini Speciális Büntetőbíróság szenátusa felmentette Mariana K.-t és Alena Zs.-t a vád alól Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében. Sz. Tamást a bíróság bűnösnek találta és 25 év szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.