Fico: Szlovákia nem ad hadikölcsönt Ukrajnának
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő elmondása szerint Szlovákia nem ad hadikölcsönt Ukrajnának. Szerinte minden hadikölcsön csak elnyújtja a szenvedésüket, ami ellentétben van a kormány békepárti politikájával. Mint mondta, az ún. „tettre készek” koalíciójának tervei helyett mindenképp az Ukrajnával közösen tartott kormányülésekre alapuló, kétoldalú és kölcsönösen előnyös együttműködést részesíti előnyben – tájékoztatta a TASR-t a kormányhivatal.
Fico szerint a jelenlegi események megmutatták a kormánya és a lehetséges, ellenzék által alkotott kormány külpolitikája közti lényeges különbségeket.
– jegyezte meg.
Úgy gondolja, a jelenlegi ellenzéki pártokból összeállított kormány „Brüsszelt szolgálná”, Szlovákia pedig lemondhatna a szuverén külpolitikájáról.
Fico szavai szerint a különbségek az ukrajnai eseményekhez való viszonyulásban látszódnak meg.
„Ha tegnap néhány ország, Olaszország vagy Csehország és még pár ország kivételével saját katonáit akarta küldeni Ukrajna területére, Szlovákia nem tudja ebben megállítani őket. Újból elismétlem azonban, akár ezerszer is, hogy az én kormányom hivatali ideje alatt egyetlen szlovák katona sem kerül Ukrajnába nemzetközi haderő részeként” – jelentette ki Fico.
Figyelmeztetett arra is, hogy Szlovákia nem tudja megakadályozni, hogy a tettre készek koalíciója hadikölcsönt nyújtson Ukrajnának, de nem vesz részt benne. „Nem tudjuk megakadályozni, ha a tettre kész országok úgy döntenek, hogy ingyen küldenek fegyvereket Ukrajnának” – tette hozzá a kormányfő, és elutasította a fegyverek adományozását.
Kormányfőként úgy látja, Szlovákia szerepe az lehetne, hogy Ukrajna szomszédjaként részt vesz egy esetleges békeszerződés vagy tűzszünet betartásának ellenőrzésében. A tettre készek koalíciójának tervei helyett az Ukrajnával közösen tartott kormányülésekre alapuló, kétoldalú és kölcsönösen előnyös együttműködést részesíti előnyben.
Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború kapcsán már régóta más véleményt képvisel, mint Németország vagy Nagy-Britannia. „Nem bízom a stratégiájukban, szerintem helytelen, csak újabb és újabb vérontáshoz vezet. Továbbá naiv, ha azt feltételezi, hogy ez az Orosz Föderáció teljes meggyengüléséhez vezet. A jelenlegi kormány ereje abban rejlik, hogy szabadon kimondja a saját véleményét. Nem adtuk meg magunkat a brüsszeli egy kötelező vélemény politikájának, amely veszélyes és eddig soha nem látott mértékben pusztítja a demokráciát” – állapította meg Fico.