2020. június 19., 14:16
Frissítve: 2020. jún. 19. 15:21

Fico szerint Pellegrini áruló, le kell mondania a parlament alelnöki székéről

Robert Fico, a Smer-SD elnöke pénteki sajtótájékoztatóján indulatosan reagált Pellegriniék távozására.

Fico-Pellegrini
Robert Fico kontra Peter Pellegrini
Fotó: TASR

Fico a Smer-SD-ből távozókat árulóknak nevezte, szemükre vetve, hogy politikai karrierjüket a Smernek köszönhetik, aminek most hátat fordítanak.

A pártelnök a távozókat felszólította, ha kiléptek a pártból, adják vissza a parlamenti tisztségeiket is, amit a Smer-SD-nek köszönhetnek. Fico Peter Pellegrinit is távozásra szólította fel a parlament alelnöki székéből.

Fico arról is beszélt, hogy a párton belül hamarosan tisztújítást tartanak. Azt fogja szorgalmazni, hogy kerüljenek új arcok a párt vezetésébe, azt azonban

nem zárta ki, hogy ő személyesen ne maradhatna a párt vezetője

- hangsúlyozta Fico, aki elmondása szerint továbbra is érzékeli a bizalmat a Smer tagsága részéről. 

Annyit közölt:

nem akarok megfutamodni ebben a helyzetben.

„Új vezetési modellt akarok felajánlani a pártnak” - mondta Fico, és hozzátette, több fiatal, harmincas éveiben járó politikus lesz az elnökségben.

Árnyékkormányt is létrehozunk. A Smer még mindig erős, és tovább fog működni

 - folytatta Fico.

Újságírói kérdésre, miért szerepel a nyilvánosságra került fotókon egy fiatal hölgy társaságában, úgy felelt,

talán inkább kisfiúkkal fotózkodjak?".
Szerdán Peter Pellegrinin kívül a párt két alelnöke Richard Raši és Peter Žiga jelentette be távozását, továbbá Denisa Saková elnökségi tag, valamint Ľubica Laššáková, Ján Ferenčák, Matúš Šutaj Eštok, Peter Kmec, Erik Tomáš, Róbert Puci és Ján Blcháč parlamenti képviselő. Pellegrini azt mondta, mások is követni fogják őket a Smerből és reméli, hogy szeptemberig sikerül bejegyeztetni új pártját.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.