Fico mégsem váltja le Tarabát, akár előrehozott választás is lehet januárban
Robert Fico továbbra is elutasítja a jövedéki adók vagy az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését az üzemanyagárak emelkedésével összefüggésben - ezt a Ta3 Politikában című műsorában jelentette ki.
Arra a kritikára, hogy ellenzéki képviselőként korábban éppen egy ilyen intézkedést javasolt, elismerte, hogy tévedett.
Naivan hittem benne, de nincs értelme, a piac azt csinál, amit akar
– mondta Fico, egyúttal biztosított arról, hogy a gáz ára nem fog emelkedni.
Fico megismételte, hogy a megoldást az Európai Bizottságtól várja.
Hihetetlenül cinikus, hogy a Bizottság, amely több száz milliárd eurót önt Ukrajnába, a háborúba, nem képes egyetlen javaslatot sem tenni arra, hogy mit kellene ezzel kezdeni
– jelentette ki.
A kormány tervei szerint
az üzemanyagárak tekintetében Szlovákiának az Európai Unió országainak alsó felében kellene lennie. Fico úgy véli, hogy a vonatjegyek árának felére, valamint a helyközi buszjegyek árának egyharmadával történő csökkentése megfelelő intézkedés.
Nem minden van rendben, de nem élünk olyan rosszul
– tette hozzá a miniszterelnök. Mint mondta, ezt reggelente is látja, amikor a pozsonyi Duna-parti töltésen sportol, és figyeli a Lanfranconi híd felé tartó autókat.
Minden autó üres
– jegyezte meg, hozzátéve, hogy ezért szerinte érdekes megoldás lehet a másodosztályú vonatjegyek és a helyközi buszjegyek árának csökkentése.
Katonai semlegesség?
Fico arról is beszélt, hogy Szlovákiának szerinte jól állna a katonai semlegesség, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ez nem lehetséges, mivel az ország a NATO tagja. A miniszterelnök nem hiszi, hogy egy esetleges támadás esetén bárki Szlovákia védelmére sietne.
Nem vagyunk képesek az Európai Unión belül megegyezni még az áram áráról sem. Azt gondolják, hogy valaki elmenne helyettünk harcolni? Nem hiszek ebben a szolidaritásban
– jelentette ki a kormányfő.
Fico ismét arra figyelmeztetett, hogy közeleg a müncheni egyezmény évfordulója.
Itt katonai konfliktus felé haladunk. Önök azt várják majd tőlünk, hogy katonákat küldjünk azok megsegítésére, akik kirobbantották ezt a konfliktust
– mondta.
Azt is hozzátette, hogy
az Oroszországgal vívott háborút hagyományos fegyverekkel nem lehet megnyerni, csak atomtámadással.
Csak az országot próbálom megvédeni
– fogalmazott a miniszterelnök.
A müncheni egyezményre utalva Fico arra a nemzetközi megállapodásra gondolt, amelyet 1938. szeptember 29-ről 30-ra virradó éjszaka írtak alá, és amelynek következtében Csehszlovákiának át kellett engednie határ menti területeit a náci Németországnak. A megállapodást Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország képviselői írták alá.
Januárban akár előrehozott választásra is sor kerülhet
Robert Fico elismerte, hogy januárban akár előrehozott parlamenti választásra is sor kerülhet.
Ha szét akarják verni a kormányt, akkor verjék szét. Én másokkal ellentétben januárra készen állok
– reagált az SNS és Tomáš Taraba körül kialakult vitára. Ezt követően azt is felvetette, hogy
a Republika is szóba jöhet lehetséges koalíciós partnerként.
Fico azt is elárulta, minden reggel azzal az érzéssel ébred, hogy előrehozott választás lehet.
Felszólította Andrej Dankót és Tomáš Tarabát, hogy rendezzék egymással a vitájukat. Kész elmenni az elnöki palotába, és visszavonni a környezetvédelmi miniszter leváltására vonatkozó javaslatot.
Visszavonom, aztán csináljanak, amit akarnak
– jelentette ki.
Azt is leszögezte,
a koalíciós partnereknek garantálniuk kell a kormány működését, és ha erre nem lesznek képesek, előrehozott választás következik.
Fico megismételte, hogy a jelenlegi kormánykoalíció a legbonyolultabb felállás, amelyet valaha vezetett. Bírálta, hogy az SNS-ben és a Hlasban is párton belüli problémákat kellett kezelnie, miközben mindkét politikai szubjektum képviselőcsoportját a szétesés veszélye fenyegeti.