2022. április 28., 13:44

Fico: Mindegy kiről van szó, soha nem támogatnék egy parlamenti képviselő elleni eljárást

Csütörtökön, a sorsáról döntő parlamenti ülés szünetében tartott sajtótájékoztatót Robert Fico, a Smer-SD elnöke.

fico
Fotó: TASR

Fico a sajtótájékoztatón elmondta, soha nem fogja támogatni a parlamenti képviselők elleni büntetőeljárások elindítását. A büntetőjogot nem lehet politikai ellentétek megoldására használni - jelentette ki. 

Legyen a törvényhozás bármelyik képviselője, soha nem fogok egyetérteni az ellen induló eljárással. 

- közölte, majd újra kiemelte, hogy az ellene zajló eljárásnak egyedüli célja, hogy eltávolítsák őt a politikából.

A pártelnök kiemelte, hogy a Smer frakciója indítványozni fogja, hogy a sorsáról titkos szavazás keretében döntsenek. Ficóék ettől azt remélik, lesznek kormánypárti képviselők is, akik a titkos szavazás jelentette anonimitás miatt, nem szavazzák meg a kiadatását.

Kommentálva Roman Mikulec felmentésére tett kísérlet kudarcát, Fico azt mondta, újabb jelét látta a kormánykoalíción belüli törésvonalaknak. A pártelnök szerint az, hogy a Sme rodina képviselői nem is voltak az ülésteremben a szavazás idején, arra enged következtetni, nincs összhang a koalícióban.

Fico hozzátette, már fontolgatják, hogy újabb indítványt nyújtsanak be Mikulec leváltására.

Arról is beszélt, hogy a Smer-SD a 2024-ben esedékes köztársasági elnöki választáson mindenképp szeretne saját jelöltet indítani, ugyanis Szlovákiának egy olyan elnökre van szüksége - mondta -, aki mind a négy égtáj felé politizál, nem csak mindig nyugatra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.