Fico és Merz bízik a belső égésű motorok kivezetésének módosításában
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő szerdán (október 22.) este Brüsszelben találkozott Friedrich Merz német kancellárral.

Fotó:
Robert Fico hivatalos Facebook-oldal
Közlése szerint egyetértettek abban, hogy az uniós tagállamoktól érkező egyre nagyobb nyomásnak köszönhetően sikerülhet némileg módosítani a belső égésű motorok 2035-ös kivezetésére vonatkozó határozatot – tájékoztatott a TASR kiküldött tudósítója.
A német kancellárral egyetértettünk abban, hogy a fokozódó nyomásnak köszönhetően részben sikerülhet módosítani a belső égésű motorok kivezetésére vonatkozó határozatot, például a hibrid meghajtású autók további gyártásával
– írta Fico a közösségi hálón.
Fico hangsúlyozta,
a szlovák gazdaság annyira kötődik a némethez, hogy konzultálnia kell a két ország kormányfőjének.
Azt is elárulta, hogy Merz tervei között szerepel egy szlovákiai látogatás, a megfelelő időpontról zajlik az egyeztetés.
A két kormányfő az Európai Tanács csütörtöki ülésének további témáiról is beszélt.
Fico az október 17-i szlovák-ukrán együttes kassai kormányülés részleteiről is tájékoztatta a német kancellárt.
Fico az október 17-i szlovák-ukrán együttes kassai kormányülés részleteiről is tájékoztatta a német kancellárt.
Címkék