2023. január 19., 14:45

Fico a népszavazáson való részvételre szólította fel a közjogi méltóságokat

A három legfőbb közjogi méltóságnak részt kellene vennie a népszavazáson, hogy megmutassák, tisztelik ezt az intézményt és a nyilvánosságot – jelentette ki Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke.

Robert Fico
Fotó: TASR

Azt állítja,

a népszavazás az egyetlen lehetőség az előrehozott választás kihirdetésére, mert a parlamentben nincs meg az akarat az ehhez szükséges alkotmánymódosításhoz.

Megjegyezte, hogy

ha sikeres lesz a referendum, már júniusban választást lehet tartani, mivel 90 helyett 76 parlamenti képviselő szavazata is elegendő lesz ennek jóváhagyásához.

A három legfőbb közjogi méltóság köteles tiszteletet tanúsítani a nyilvánosság és a népszavazás intézménye iránt

– jelentette ki Fico, szerinte a referendum a közvetlen demokrácia gyakorlásának legmagasabb formája.

Felszólította az államfőt, továbbá Boris Kollár (Sme rodina) házelnököt és Eduard Heger (OĽANO) megbízott kormányfőt, hogy „fejezzék be a nevetséges játszadozásaikat” és menjenek el szavazni.

A Smer-SD elnöke szerint az államfő becsapta a választókat. Szerinte nemrég még azt állította, hogy

ha január 31-ig nem fogadja el a parlament az alkotmánymódosítást és nem hirdeti ki a júniusi előrehozott választást, hivatalnokkormányt nevez ki.

Szerdai (január 18.) nyilatkozata, hogy elfogadhatónak tartja a szeptemberi előrehozott választást is, Fico szerint azt jelenti, hogy eltűri „ezt a működésképtelen, szétesett kormányt”.

Fico arra is rámutatott, hogy a kormánykoalíció szerdán nem egyezett meg semmiben, továbbra sem tudni, mi szerepelne az alkotmánymódosításban.

Elképzelésük sincs arról, mikor lehetne a választás. Csak bemondat egy dátumot

– jegyezte meg.

Szerinte az alkotmánymódosítás kapcsán a koalíció vagy olyan megoldást fog javasolni, ami elfogadhatatlan az ellenzék számára, vagy olyan helyzetet teremt, hogy ne legyenek meg a szükséges szavazatok.

A Smer-SD továbbra is ragaszkodni fog a júniusi választáshoz, és ahhoz, hogy az Alkotmányba bekerüljön, hogy ez népszavazás útján is elérhető.

Fico Richard Sulík SaS-elnököt is bírálta, aki kijelentette, azért lenne jobb a szeptemberi előrehozott választás, mert a bűnüldöző szervek addig lezárhatnák több ügy kivizsgálását. A Smer-SD elnöke kijelentette, a koalíció nem tudott elbánni velük hivatalos úton, ezért kriminalizálni akarja őket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.