2020. április 14., 15:50

Elvégzik a fontos műtétek egy részét

A kórházakban sor kerül a szükséges, előre betervezett műtéti beavatkozások egy részére, amelyeket a koronavírus-járvány miatt halasztottak el. Az operációk elindítását a páciensek egészségi állapotához igazítják. Ezt Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő jelentette be a keddi sajtótájékoztatóján.

Fotó: TASR

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter elmondta: Ján Mikas tiszti főorvos kedden vagy szerdán  iránymutatást ad ki az operációk elvégzéséhez. „Azokat fogják műteni, akiknek az állapota ezt szükségessé teszi, és nem tűri a további halasztást” – állapította meg Krajčí azt is hozzátéve, hogy nem engedhetik meg a páciensek egészségi állapotának romlását.

A kormányfő több problémát is felvetett a járvány terjedésével kapcsolatban. A roma telepeket és a szociális otthonok lakóit említette, illetve azokat a külföldről hazatérőket, akik a megérkezésük után nem voltak kötelező állami karanténban. Ha nem lennének ezek a kérdőjelek, akkor az R0-s szám, amely azt jelöli, hogy egy beteg mennyi további embert fertőz meg, szerinte 1,0 alatt lenne. „Ha mennénk tovább, és nem lennének ezek a kérdőjelek, akkor fokozatosan felszámolhatnánk a fertőzést” – tette hozzá Matovič.

A kormányfő elmondta: Szlovákiában 1044 roma közösség van, és ezeket körülbelül a tizedik napja tesztelik.

Matovič szerint nagyon keveset tudunk a fertőzés terjedéséről a szociális otthonokban, ahogy arról is, hogy az elmúlt hat nap szigorított intézkedéseinek a hatásáról is. Az esetleges engedetlen viselkedés következményeit szerinte két héten belül meg fogjuk látni.

A kormányfő és az egészségügyi miniszter szerint a szociális otthonokban nem lehet széleskörű tesztelést indítani. Krajčí elmondta, hogy ezeknek az intézményeknek 40 000 alkalmazottja van, akiknek a tesztelése minden két hétben irreális vállalkozás lenne. „Az alkalmazottakat a fertőzés gyanúja esetén azonnal letesztelik” - mondta azt is hozzátéve, hogy ennél többet nem tehetnek, az alkalmazottaknak védőeszközöket kell használniuk.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.