Elhunyt Tóth Klára, a zoboralji közösségi élet szíve és motorja
Életének ötvenegyedik évében távozott az élők sorából Tóth Klára, Zoboralja kulturájának fáradhatatlan szervezője, a Nyitra és Vidéke Célalap ügyvivője, a CSEMADOK Nyitrai Területi Választmányának alelnöke, az MKP nyitrai járási titkára, a nagycétényi önkormányzat képviselője.
Május 17-én hajnalban kelt útjára a tragikus, szomorú, megdöbbentő hír, Tóth Klári elment. Ismerősei és barátai tudtak rövid ideje tartó betegségéről, többször hívtuk őt telefonon az elmúlt időkben, hogy megbizonyosodjunk arról, már jobban van, hogy elbeszélgessünk a kialakult helyzetről, a kulturális élet hiányáról.
Klárinak mindig mindenkihez volt jó szava, remek tanácsokkal készült, és úgy tűnt mindenkit ismer, mindent jól kézben tart a Nyitrai járásban.
A Zoboralján szinte nem volt olyan központi rendezvény az utóbbi években, amelyen Klári ne szerepelt volna szervezőként, rendezőként vagy tudósítóként. Klári biztos pontja volt a régiónak, bátran fordulhatott hozzá bárki, minden apró-cseprő gondra talált gyors és hatékony megoldást. Rendületlenül írt, fotózott, szervezett, tevékenykedett a köz érdekében, de ha kellett baráti és anyai tanácsot is lehetett kérni tőle. Ahogy Kosztolányi Dezső írta Halotti beszéd című versében: Ilyen az ember, egyedüli példány – Klári is egyedüli példány volt a családja és a felvidéki magyarság számára is, milliók közt egyetlenegy. Mindig a szórványmagyarság érdekeiért küzdött, minden erejével óvta a Nyitrai járásban a magyar szót, a magyar kultúrát és még ha sokszor nagy akadályokat is kellett elgördítenie, apró léptékekkel tudta építgetni a jövőt.
Számos programot szervezett kisgyermekes családoknak, fontos volt számára, hogy a gyerekek halljanak magyar szót, magyar népzenét. Ha kellett ő maga szervezett előadásokat, táborokat, és bármikor leült kézműveskedni is a gyerekekkel.
Klári külső munkatársa volt a Szövetség a Közös Célokért társulásnak és a Felvidék.ma hírportálnak. Számos zoboralji rendezvényen ültünk egymás mellett vállvetve, és jegyzeteltünk körmünk-szakadtáig, hogy a lehető legjobb módon tudjuk majd tudósítani az embereket a történésekről. Szövegeket, képeket, diktafon felvételeket cserélgettünk, raktunk össze, találgattuk, kinek az írása jelenik majd meg elsőként a virtuális térben. Most Klári lett az első, előrement. Nem fog többé várni a Zoboralján, nem készítünk egymásról nevetve szembejövet vicces felvételeket, nem suttogja halk és kedves hangján többé a fülembe a zoboralji pletykákat, nem hallgatja többé „lányos anyás” történeteimet, miközben ő „fiús anya” szemmel nézi a világot. Klári elköltözött a szelek szárnyán.
„Édes barátaim, olyan ez épen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
