2022. február 3., 08:49

Egy teljes iskolai osztály kényszerül karanténba Pozsonyban a COVID-os belügyminiszter látogatása miatt

Politikusok és közéleti figurák előszeretettel látogatnak el iskolákba, ingyen szavazatokat és potyalájkokat remélve a gyermekekkel való pózolástól. A járványidőszakban persze ennek is megmutatkozott a hátulütője, ugyanis egy pozsonyi iskola negyedikes kisdiákjai most kénytelenek karanténban tölteni néhány napot Roman Mikulec belügyminiszter látogatása miatt.

Roman Mikulec
Csoportkép a rosszul végződött találkozóról.
Fotó: Roman Mikulec/Facebook

Mikulec még kedden, február elsején látogatta meg az iskola diákjait, majd aznap délután PCR-tesztre ment, ahol kiderült, fertőzött. Az érvényes közegészségügyi szabályok értelmében a kisdiákok közeli kontaktusnak számítanak,  így az iskola jobbnak látta, ha távoktatásra és karanténba küldi a gyerekeket, összesen tizenhárom tanulót. Az iskolaigazgató a noviny.sk-nak elmondta, az érvényes szabályok értelmében nem tehetett másként, de annak legalább örül, hogy Mikulec csak egy osztályt látogatott meg, így nem kell az egész iskolát bezárni.

Ugyan mindenki betartotta az előírásokat, a gyerekeken maszk, a miniszteren reszpirátor is volt, csakhogy Mikulec jó ötletnek gondolta, ha kezet ráz a nebulókkal. Ráadásul a közös fénykép elkészültekor a gyerekek nagy része már nem viselt arcmaszkot.

A belügyi tárca ugyan azt állítja, a látogatás előtt minden részvevő COVID-tesztje negatív volt, de ez nem volt elég ahhoz, hogy elkerüljék a bajt. Mivel Mikulec szolgálati útra készül, a látogatás délutánján még elment PCR-tesztre, ahol kiderült, fertőzött. Úgy tudni, Mikulecnek nincsenek tünetei. A belügyminisztert elkísérő oktatási miniszter, Branislav Gröhling háromszor van oltva, így neki nem kell karanténba vonulnia, ahogy Főrév polgármesterének, az iskolában szintén megjelent Martin Chrennek sem.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.