2025. október 21., 13:12

„Egy párt maradt” – Gubík László Galántán beszélt a felvidéki magyar politika kihívásairól

Galántán pezsgő vitaest zajlott a Magyar Szövetség szervezésében: szó esett mindenről, ami a felvidéki magyar közélet jövőjét formálhatja. A Galántai és a Vágsellyei járási elnökség tagjai őszintén beszélgettek a fiatalok megszólításáról, a közélet új lendületéről – Gubík László pártelnök aktívan bekapcsolódott a vitába, és előadta az öt jó és az öt rossz hír politikáját.

Gubík László Magyar Szövetség Galánta
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Csáky Mátyás

Közös kibővített járási elnökségi ülést tartott a Galántai és Vágsellyei járás Magyar Szövetség szervezete. A találkozóra megérkezett Gubík László pártelnök is. Kreatív vita és égető napi politikát és közösségi életet befolyásoló kérdések kerültek terítékre.

A résztvevőket rövid beszámolóval Zupko Tamás, a Magyar Szövetség Galántai járási elnöke és Baranyai Zsolt, a Magyar Szövetség Vágsellyei járási elnöke köszöntötte. A járási elnökök hangsúlyozták, mozgalmas nyár és produktív ősz eleji időszak van a máytusföldi falvak mögött. A Magyar Szövetség párt sikeresen képviseltette magát az egyes rendezvényeken, kampányon kívüli időszakban is részt vettek a közösségépítésben. Baranyai Zsolt kiemelte, a Galántai és a Vágsellyei járások nagy szavazatszámokat jelentenek a Magyar Szövetségnek a parlamenti választásokon, és ezeket a nagy szavazatszámokat kevés alapszervezettel kell hozni. Éppen ezért van tennivaló a regionális terepmunka terén is.

Gubík László hosszan beszélt az öt jó és öt rossz politikájáról – ezeket az észrevételeket fejtette ki a Magyar Állandó Értekezleten. Negatívumként kiemelte, a polarizáció túlélte önmagát az emberek tudatában. A választópolgárok számára még mindig nem evidens, hogy egy magyar párt van – a valamikori MKP-nak és a Most-Hídnak is volt egy markáns brandje, amely megmaradt a választók tudatában.

Sokszor még a személyes ismerőseim, barátaim is mondják, hogy: de Laci béküljetek már ki. Ilyenkor felteszem a kérdést – jó, de kivel? Hiszen egy párt van, már csak mi maradtunk. Igényes és hatékony kommunikációval kell beírni a köztudatba, hogy nincs más játékos a felvidéki magyar politikai pályán”

– magyarázta a pártelnök.

Továbbiakban kiemelte, a Magyar Szövetségnek nem elég hatékony a kommunikációja kifelé, pedig nincs olyan déli régiókat érintő ügy, amelyre a párt ne reagálnak hatékonyan és szakmai szempontból szinte azonnal. Azokat, akik nem „kelnek és fekszenek” felvidéki magyar politikával, nem érik el a párt üzenetei. Ezen a téren van még mit behozni. A pártelnök kritikusan áll hozzá az elöregedett és nem hatékony helyi sejtekhez is. Az országos tagrevíziót le kell folytatni. A klasszikus pártvezetés híveként is úgy véli, a jelenlegi struktúrák modernizálásra szorulnak.

A pártnál jelenleg nagy integráló szándék működik – szerencsére sokszínű és sokrétű a felvidéki magyarság – fogalmazott a pártelnök a pozitívumokkal kapcsolatban. Jelenleg is folyik a munka a pártban, közvéleménykutató és közösségépítő, aktivist-hálózat építő csapatok teszik a dolgukat.

A párt kommunikációja tudatos, és folyik a munka a szakpolitizálás intenzívebbé tételének terén is.

Van már a pártnak oktatásbeli szakpolitikusa Tamás Erzsébet személyében, roma származású szakpolitikusa Vavrek István személyében, és ugyanezen dolgoznak más területek lefedésének kérdésében is.

Gubík kiemelte, fontos, hogy megfogalmazódott a 13 pont, amely lerakja a korszakváltás alapköveit. Ezek mentén mindig lehet jól kommunikálni.

„Közben már szlovák pártok is mondják, hogy hiányzunk a parlamentből. Valamennyire kelendőek lettünk, hiszen az iszonyatos polarizáltság mellett a szlovákiai politikában patthelyzet alakult ki. 2027 ezen pontok mentén nagyon is kiadhatja azt, hogy a felvidéki magyaroknak parlamenti képviselete legyen” – mondta Gubík László.

A pártelnök jelenlétében a két járás elnöksége kreatív és lendületes vitát, eszmecserét folytatott. A mátyusföldi közösségi emberek úgy vélik, aktivizálni kell a fiatal erőket is a politikai vonzáskörzetben. Közös gondolkodásra hívtak mindenkit, akinek van ötlete a párt szociális hálón való kreatív és aktív megjelenítéséhez.

Berényi József, Nagyszombat megye első alelnöke, korábbi pártelnök felhívta Gubík László figyelmét arra, hogy a Magyar Szövetség párt és szimpatizánsai ne essenek bele a „visszamutogatás” politikájába. Berényi kiemelte, a választási rendszer mindig egy fontos téma kell legyen.

„A környező európai országokban a megyék elnökét a legnagyobb frakciók adják. Nyitra és Nagyszombat megyében a miénk a legnagyobb frakció, a szlovák jogrendszer azonban nem a legnagyobb frakció döntését hívja életre. Azon is el kell gondolkodni, vajon azért nem, mert akkor Nyitra és Nagyszombat megyének is lehetne magyar elnöke?” – vetette fel az elméleti kérdést Berényi.

Forró Krisztián, a párt korábbi elnöke rámutatott, hogy egy ekkora csapatot, pártot és felvidéki magyarságot összefogni és összetartani embert próbáló kihívás.

„Siker volt, hogy három szlovákiai magyar pártból egyet tudtunk csinálni. Jelenleg is elérhető kommunikáció van. A polarizált világrend komoly veszélyeket hordoz – oda kell figyelni a szervezetek összetartására és a velük való hatékony együttműködésre” – egyezett meg Gubík Lászlóval Forró Krisztián, hatékony és sikeres munkát kívánva utódjának.

Gubík László pozitívan értékelte a Galántán megrendezésre került találkozót.

Aki ismer az tudja, hogy én szeretem az ilyen szabadabb hangvételű fórumokat. Ilyenkor részletesen és szabadon be lehet számolni az eredményekről, amelyek nyilvánvalóak a megyei képviselőik munkája révén is. Másrészt meg lehet fogalmazni azokat a kitörési pontokat, amelyek rámutatnak, hogyan lehetne országos szintre felépíteni és képviselni a regionális erőt. Erre a képviseletre mindenki vágyik”

– értékelte a találkozót Gubík László. Hozzátette, a közelmúltban a Komáromi és a Lévai járásban is részt vett hasonló találkozókon, november elején pedig ismét a Galántai járásba érkezik a nagyközönséggel való találkozóra.

Gubík Lászlónak bevallottan nehezebb dolga van a Galántai járás meghódításában, hiszen ez a régió már két markáns eredményekkel rendelkező pártelnököt: Berényi Józsefet és Forró Krisztiánt is adott a pártnak.

„Folytatom a munkát, amit az elődök elkezdtek. Az, hogy tizenöt éven át az állampolgársági ügy miatt nem indultam választáson, elhozta a következményeit. Hozott egy politikai előnyt is: nem tapadnak a nevemhez vereségek, de hátrányt, hogy nem láttak engem szórólapokon, óriásplakátokon, kampány és választási rendezvényeken az emberek. Ezt a hátrányt kell még ledolgoznom. Ehhez pedig az kell, hogy a lehető legszínesebb műfajokban, a lehető legtöbb fórumon, sajtómegjelenésben elérhető legyek a nép számára. egyéb. Dolgozunk, és állok elébe annak, hogy a lehető legszélesebb skálán muzsikáljunk“ – mutat rá Gubík László.

A kibővített járási elnökségek találkozóját és a pártfórumot a házigazdák, Baranyai Zsolt és Zupko Tamás is pozitívan értékelték.

A mátyusföldi régió kulcsfontosságú ahhoz, hogy a magyar párt jó választási eredményeket hozzon. Erősek az önkormányzataink és a megyéink is. Viszont nehéz helyzetünk lesz a választások során, hiszen itt jelentős arányú az elszlovákosodás és az elvándorlás, egyre kevesebb a potenciálisan megszólítható választó, de még mindig úgy állok hozzá, hogy meg lehet őket találni. Nagy munka lesz, rengeteg önkéntesre lesz szükségünk, akik segítenek nekünk a választókhoz eljutatni az üzenetünket, legyen ez fizikailag a terepen dolgozó önkéntes vagy pedig legyen ez egy olyan fiatal, aki tudja és érti, hogyan lehet eljuttatni az üzenetet a megfelelő korú választóhoz. Sok mindenkire szükségünk lesz a jövőben az eredmények eléréséhez. Én úgy érzem, van mire alapoznunk, vannak erős régiós embereink, vannak erős polgármestereink, bízom a sikerben“

– hangsúlyozta Zupko Tamás, a Magyar Szövetség Galántai járási elnöke.

Gubík László Magyar Szövetség Galánta
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék