2020. június 16., 15:41

Ebben a tanévben már csak kétszer kell iskolába mennie Nagyszombat megye középiskolás diákjainak

A Nagyszombati kerület saját hatáskörén belül két  kötelező iskolalátogatási napot rendelt el az általa fenntartott középiskolákban. Négy tanóra erejéig június 29-én és június 30-án kell majd újra iskolapadba ülnie a diákságnak.

ds-ki-epiteszeti-szakkozepiskola.png

Rendes tanításra természetesen nem kell számítani, de az iskolaév normális befejezése érdekében két nap mindenképp be kell majd mennie a diákságnak.

Sem a kollégiumok, sem az iskolai étkezdék nem lesznek nyitva. A bizonyítványokat osztják majd ki, illetve a tanulóknál lévő könyveket szedik majd be a pedagógusok.

Jozef Viskupič, a kerület első embere közölte, az általuk fenntartott intézmények igazgatóinak elmondták, pusztán az iskolaév lezárásnak megkönnyítése miatt engedélyezik az iskolák újranyitását. Számos iskolában megkezdődött már a jövő tanévre való készülődés, karbantartás - emelte ki Viskupič, hozzátéve, sem egészségügyi, sem gazdasági szempontból nem lenne előnyös újranyitni a kollégiumokat és étkezdéket.

A TASR azt írja, a nagyobb diáklétszámmal bíró középiskolák egyénileg oldhatják meg a problémás kérdéseket, saját hatáskörben dönthetik majd el a rendelkezésre álló két tanítási nap beosztását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.