2020. december 9., 17:42
Frissítve: 2020. dec. 10. 13:04

December 21-től majdnem minden bezár

Marek Krajčí egészségügyi miniszter arról tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy a járványhelyzet az elmúlt napokban tovább romlott és várhatóan tovább is fog romlani, így nem kerülhető el az ország lezárása.

Fotó: TASR

A kedvezőtlen helyzet az egészségügyi munkatársakat is érinti, éppen ezért kéri a lakosokat, tartsák be az alapvető szabályokat, vagyis a maszk hordását, a távolságtartást és kézmosást. Ezeket a szabályokat ugyan mindig ismétlik, de ha betartanák őket, akkor a miniszter szerint csökkenteni lehetne a koronavírus terjedését. 

Egyúttal köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak.

Marek Krajčí figyelmeztetett: a kórházakban nő a fertőzöttek száma. Az átalakított fekvőhelyeknek már több mint a fele foglalt. Ezenkívül a koronavírus miatt több mint 2200 egészségügyi dolgozó van otthon.

Az új szabályok időszaka

Ján Mikas tiszti főorvos elmondta, a tegnapi válságstáb és a mai kormányülés után döntöttek az érintettek, s a következő szabályozásokat vezetik be:

  • december 11-től bezárnak az éttermek teraszai - csak kiadni és kiszállítani lehet az ételeket, italokat,
  • december 14-től szigorodik a hotelek nyitvatartása, a sífelvonók működtetése - 72 óránál nem régebbi negatív teszttel lehet őket használni,
  • december 21-től csak a létszükségletet biztosító üzletek maradhatnak nyitva, a többi bezár, ahogy az iskolák is. Ez az állapot legalább három hétig marad érvényben,
  • december 28-tól az ötszáznál több személyt foglalkoztató cégek esetében kötelező lesz a rendszeres tesztelés.

A tiszti főorvos az éttermekkel kapcsolatos korlátozásokról azt mondta, hogy az intézkedéseket azért vezetik be, mert nagy kockázatot jelentenek a járvány terjedése szempontjából. „Az eddig elfogadott intézkedéseket nem tartották be” – figyelmeztetett. Hangsúlyozta: így erre azok is ráfizetnek, akik az intézkedéseket betartották.

Lehet síelni, de...

Ezenkívül azt is bejelentette, hogy a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) még szerdán kiad egy rendeletet a további intézkedésekről, amely például a síközpontokat is érinteni fogja. Az ilyen központok látogatóinak egy 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel kell majd rendelkezniük, a kabinos felvonókban egyszerre csak egy személy tartózkodhat, vagy olyan személyek, akik egy háztartásban élnek. A hotelek látogatóinak szintén negatív teszttel kell rendelkezniük, és nem teszik lehetővé az étkezést a közös helyiségekben. „Az üzemeltetőknek fokozottan kell ügyelniük a tisztaságra, illetve a helyiségek takarítására és fertőtlenítésére” – tette hozzá Mikas.

A tiszti főorvos arra is felszólította a nyilvánosságot, hogy ne látogasson el a karácsonyi vásárra, mert ez kockázatot jelent a koronavírus terjedése szempontjából.

Zárva lesznek az üzletek és az iskolák

Az iskolai szünet az óvodákat is érinteni fogja. Krajčí szerint minden a megszokott módon fog zajlani. „Természetesen, azoknak a szülőknek, akiknek feltétlenül szükségük van az óvodákra, az egyes óvodákat összevonják, és nyitnak meg osztályokat. Tehát ez nem lesz korlátozva” – jegyezte meg. A téli szünetnek eredetileg december 23-án kellett volna elkezdődnie.

Az ún. lockdown legalább három hétig lesz érvényben az egész országban, minden egyes járásban. A legrosszabb járványhelyzetben lévő régiókban ez akár hetekkel is meghosszabbodhat - mondta Igor Matovič kormányfő. Ha a kórházakban fennálló helyzetet sikerül az ellenőrzésünk alá vonni, akkor fokozatosan elkezdhetjük feloldani a lezárásokat, amelyeket az adott járásban mért incidencia fog meghatározni – magyarázta Matovič. Megjegyezte: valahol a lockdown három hétig fog tartani, azaz január 10-ig, a legrosszabb helyzetben lévő régiókban azonban ez az időszak több héttel is meghosszabbodhat.

„A cél az, hogy minden járásban akkor oldódjon fel a lockdown, ha egy olyan járványhelyzetet érünk el, amelyben bárminemű félelem, illetve tesztelés nélkül engedhetjük az iskolába a gyerekeinket, miközben a tanárok vagy a többi személyzet letesztelteti magát” – magyarázta a kormányfő. Hozzátette: ezek után „csendben” már az éttermek belterei is megnyithatnak, miközben a befogadóképességük körülbelül felét használhatják majd ki.

Mikas megerősítette, hogy a templomok, mozik és edzőtermek továbbra is az érvényben lévő feltételek mellett működhetnek. A karácsonyi időszak körül megnövekedett templomlátogatás kapcsán jelezte, hogy felveszik a kapcsolatot az egyházak képviselőivel. „Beszélni fogunk a vallási közösségekkel, és határozattan felkérjük ezeket arra, hogy biztosítsák be a megállapított létszámkorlátozásokat” – mondta Mikas.

Egyúttal rámutatott az istentiszteletek számának a növelésére mint lehetőségre. A fodrászatokat és más szolgáltatásokat a Közegészségügyi Hivatal abban a rendeletben fogja meghatározni, amelyet jövő hét hétfőn fog nyilvánosságra hozni. Az intézkedések hasonlóan fognak kinézni, mint idén húsvétkor – jegyezte meg Mikas. Eszerint a gyógyszertárak, a drogériák, az élelmiszerboltok, az állateledelt árusító boltok és az alapvető szolgáltatások, mint például a benzinkutak, nyitva lesznek.

Tesztelés a nagyvállalatokban

December 28-tól kötelező lesz az alkalmazottak rendszeres tesztelése az 500 alkalmazottnál nagyobb létszámú vállalatoknál. Erről Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter tájékoztatott.

December 28-án a Gazdasági Minisztérium (MH) biztosítja, és elkezdi az 500 alkalmazottnál nagyobb létszámú vállalatok dolgozóinak a tesztelését, akik tehát ettől a dátumtól kezdve elkezdhetnek dolgozni a vállalatokban” – magyarázta a miniszter.    

Krajčí megerősítette: ez az intézkedés kötelező az alkalmazottak számára. „Később ez aszerint lesz kötelező, hogy az adott régió milyen zónában helyezkedik majd el” – magyarázta azt is hozzátéve, hogy a narancssárga zónában már nem lesz kötelező a tesztelés.

De amíg a régió a vörös zónában lesz, a tesztelést kötelezővé teszik minden 21 napban egyszer. Ha az adott régióban még komolyabb lesz a helyzet, akkor minden 14 napban egyszer fog kelleni tesztelni, azokban a régiókban pedig, amelyekben kritikus lesz a helyzet, minden hét napban meg kell majd ismételni a tesztelést. „Hogy az emberek alapjában véve végezhessék a dolgukat, és hogy ne kelljen otthon bezárva lenniük” – tette hozzá a miniszter.

„Tényleg azt szeretnénk, ha a munkáltatók példát mutatnának, és tesztelnék az alkalmazottaikat. Ezzel nagyban hozzájárulnak a fertőzés megszüntetéséhez, és egyúttal a saját vállalatukat is megvédik” – zárta Krajčí.

Vesztes kormányfő

Igor Matovič kormányfő arról beszélt, elismeri vesztett, mert a köztársasági elnök az országos tesztelés előtt is ellene dolgozott, ahogy a gazdasági tárca se tudta biztosítani a teszteket decemberben, így nem tudták elkerülni a lockdownt.

Nem lesz kijárási tilalom

Kijárási korlátozás nem lesz az ünnepek alatt, bíznak benne, hogy a lakosok felismerik a helyzet komolyságát, s felelősségteljesen viselkednek majd.

A miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem kívánja leváltani az általa többször bírált Richard Sulíkot, mert a második világháború utáni legrosszabb helyzetben nem akar politikai feszültséget kelteni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.