Csalók, vagy csak „botladozók”?
Amikor Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke bejelentette, hogy a párt sem a Smerrel, sem a Republikával nem kíván összebútorozni, a felvidéki magyar liberálisok azonnal elkezdtek pezsgő után nyúlkálni. Hát akkor kivel? Természetesen a progresszív liberálisokkal! Mert ha az egyik oldallal nem, akkor a másikkal muszáj összeborulni.
Mintha a magyar párt, mi több a szlovákiai magyarság létének nem lenne más lehetősége, mint a kényszerházasság a többségi nemzet érdekeit képviselő pártokkal. Túl sokat nem lehet ezen csodálkozni, hiszen a párt régóta öt százalék alatt állandósult támogatottsága kemény kérdést vet fel a jövőre esedékes parlamenti választások előtt. Egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szerint már nincs esélye az etnikai alapú politizálásnak. Erre a kérdésre azonban nem jó válasz az, hogy az ellenségem ellensége a barátom!
Patyolattiszta progresszívek
A haladárok legnépesebb tábora, a Progresívne Slovensko (PS) vezetője, Michal Šimečka amúgy is egy botrányhalmaz kellős közepén kapkodja a levegőt, és nagy a valószínűsége, hogy le fogják váltani. A szlovák sajtó szerint a progresszívek már Zuzana Čaputovát szeretnék visszahozni pártelnöknek. A Šimečka család pénzügyei ugyan önmagukban még nem kellene, hogy minősítsék magát a pártot is, de azért mégiscsak furcsa, hogy miközben a liberális csapat leggyakoribb vádja a kormánypártokkal szemben a korrupció, eközben a haladárok és a holdudvarukba tartozó sajtó igyekszik „ballépésként”, „botlásként” tálalni azt a jelenséget, amely a pártelnök családja körül kialakult.
A liberális Új Szó napilap véleménycikke szerint Šimečkáék „botlása” relativizálható, hiszen „az ellenzék maga emelte a kormányváltást erkölcsi dimenzióba: az alkalmatlan, oroszpárti, diktatórikus, sikkasztó, csaló Fico-kabinettel szemben a haladó, nyugatos, korrupciónak hadat üzenő jobboldali liberális pártok morális értelemben is változást hirdetnek.” Ha csak úgy nem, mondhatnánk a viccbéli rabbival.
A Projekt Fórum alapítvány botránya ugyanis nem egyszerű botlás, hanem módszeres visszaélés az uniós támogatásokkal. Brüsszel visszaköveteli a lenyúlt pénzeket, itthon az ügyészség nyomoz. Michalunk pedig magyarázkodik. Édesanyja, a civil szervezet elnöke igyekezett azzal elkenni a dolgot, hogy „nem figyelt oda eléggé”. Pedig itt nemcsak arról van szó, hogy nem tudnak elszámolni Brüsszel felé, hanem itthon is dagad a botrány. A pozsonyi Štefánik utcai székhelyük bérleti díja (havi 80 eurót fizetnek egy pompás palotában levő irodájuk után a városnak, mintegy az egytizedét a valós árnak), a túlárazott telefonszámlák (huszonkét telefon után fizetett több ezer eurós tételek, miközben maga a pártelnök az öt éve elhunyt nagyanyja telefonját használta), mind azt mutatják, hogy programszerűen folyt a csapolás, és nem egy-két eseti kilengésről van szó.
De nem is annyira az elsinkófált összegek mértékével van a gond. Sokkal inkább a sokat ragozott transzparenciával és „tisztasággal”, hogy a becsület szót ne is használjuk. És persze a prófétikus küldetéssel, amivel a progresszívek szeretnék megváltani a világot, de legalábbis visszaállítani a kisiklatott jogállamiságot.
Ne feledjük, hogy Michal Šimečka a legutóbbi parlamenti választások előtt azért mondott le uniós alelnöki posztjáról, hogy győzelemre vigye a haladár csapatot idehaza. Donald Tuskhoz hasonlóan, aki azért adta fel brüsszeli pozícióját, hogy „rendet tegyen” Lengyelországban. Más kérdés, hogy milyen válogatatlan módszerekkel fogott hozzá a lengyel jogállamiság visszaállításához. A lengyel példa azonban igencsak kívánatos lenne Brüsszel számára, és megfelelne a céljainak: eltakarítani a mérsékelten szuverenista Fico-kormányt.
Šimečka legutóbb, amikor a felvidéki magyar párt ismét képviselet nélkül maradt az Európai Parlamentben, nagylelkűen kijelentette, hogy majd ő képviseli a szlovákiai magyarokat. Aztán, ha rövid lenne az emlékezetünk, elevenítsük fel, hogy egy szalmaszálat sem tett keresztbe az érdekünkben. De ebben a pártban találjuk például azt az Ivan Korčokot, egykori külügyminisztert is, akinek a magyarok iránti „vonzalmát” talán nem szükséges különösebben taglalni.
A jobbközép mézesmadzag
Rajtuk kívül milyen „barátok” közt is lehetne válogatni? Az ideológiailag talán legközelebb álló Kereszténydemokrata Mozgalmat Milan Majerskýnek és főleg elődeinek kemény munkával sikerült megtisztítania a párt alapvető értékrendjétől. A mai KDH már se nem keresztény, se nem konzervatív, inkább egy felvizezett liberális alakulat. „Tiszteljük a cirill–metód-i örökséget, az eredeti értékektől nem térünk el” – jelentette ki 2020-ban Majerský, amikor pártelnöknek választották, utalva arra a paktumra, amelyet elődje, Alojz Hlina írt alá a Progresszív Szlovákia és az Együtt pártok koalíciójával. Majerskýék azóta is keresik az elgurult értékeket.
Igor Matovičék reinkarnációit már követni is nehéz. Az egykori Egyszerű Emberek nevű kormánypártot – amelynek sikerült meghonosítania a botránypolitizálást és felforgatni az államháztartást – mostanában úgy hívják, hogy Slovensko. Az SaS klasszikus liberális pártnak a szivárványos színű zászlaján pedig az LMBTQ-jogok emblémája a meghatározó. Vajon hány felvidéki magyar tudna azonosulni ezzel a csapattal, főleg az ideológiájával, amely ráadásul alig áll szóba Gubíkékkal?
Mostani vezetőjük, Branislav Gröhling annak idején a tarkójára csapott rózsaszín szemüvegével lett ismert. Azóta a szemüvege előrecsúszott, de a nézetei nem billentek vissza. Aztán van még a jórészt értelmezhetetlen Demokrati, élén Jaroslav Naďgyal, mellette azzal az Eduard Hegerrel, aki Matovič minisztere, majd leváltása után kis ideig kormányfő volt. Az ember már lassan követni sem tudja ezt a kaméleoni szín- és alakváltozási kavalkádot. Ezekhez kéne „besorolódni” a Magyar Szövetségnek.
Kedves liberális barátaink tehát elgondolkodhatnának afölött, hogy érdemes-e erőltetni az egyedüli felvidéki magyar párt bekényszerítését egy liberális katyvaszba, amivel a magyarok nagyobb része valószínűleg nem értene egyet. Mert azzal, hogy a Szövetség elzárkózott a magyarokat vegzáló Smer-féle társaságtól, nem valószínű, hogy „besorolódási szándéka“ lenne az „ellenzéki blokkba", mint azt feltételezi a pozsonyi magyar napilap, az Új Szó jegyzetírója.
„Nem akarom elrontani a fiesztát, de addig még hosszú utat kell megtennünk, amíg a partnerségről beszélhetünk.” – hűtötte le a kedélyeket Gubík László azon a konferencián, amelyen bejelentette, a Magyar Szövetség Elnöksége kizárta a választások előtti és a választások utáni együttműködést is a Smerrel és a Republikával. Az az út azonban, amely fölött felvidéki magyar liberálisaink legszívesebben átrepülnének, teli van régi aknákkal és szögesdrótokkal. Ráadásul nem a mi dolgunk azokat eltávolítani.
Megjelent a Magyar7 2026/21. számában.
