2020. május 17., 11:15

"Csak összefogással lehet" - interjú a Reviczky Társulás elnökével, Urbán Zoltánnal

2020. január 30-án, a lévai Reviczky Társulás éves közgyűlésén, Wirth Jenő lemondása után az addigi alelnök, Urbán Zoltán vette át a közösség irányítását. Vele beszélgettünk a társulás infrastruktúráért felelős alelnökeként végzett munkájáról, a lévai magyar ifjúságról és a járványhelyzet utáni terveiről.

reviczky urbán
Urbán Zoltán egy "reviczkys" rendezvényen.
Fotó: Archívum

Mivel foglalkozik „civilben”?

Immár negyedik éve vezetek, menedzselek egy szállodát, valamint van egy saját vállalkozásom is az adóoptimalizáció és -tanácsadás terén, továbbá a diplomáciában is sikerült magam kipróbálnom, amit nagyon élvezek. Célom a további fejlődés ezen a téren is.

Hogyan tudja a civil munkásságát összeegyeztetni a társulásban betöltött szerepével?

Akarat és igyekezet kérdése, mint oly sok más dolog az életben. Arra törekszem, hogy egyik se menjen a másik kárára. Természetesen néha választanom kell, hogy mely elfoglaltságomat részesítsem előnyben, s nem ritkán a Reviczky élvez prioritást.

Mióta részese a lévai kulturális életnek, ezen belül a Reviczky Társulás működésének?

2015 óta tevékenykedem a társulás szerves részeként.

Eddigi ténykedése során hogyan kapcsolódott be a társulás munkájába?

Megpróbáltam a munkámat kiterjeszteni az összes szakosztályunk felé, s így színesebbé tenni a palettámat, illetve az eredményeimet. Elsődleges feladatom az infrastruktúra karbantartása és annak modernizálása volt. Ezen a téren sok eredmény koronázta fáradozásaimat.

A Reviczky Ház összes égető infrastrukturális gondját sikerült orvosolnom, így szebbé és élhetőbbé tennem a lévai magyar kulturális élet egyik, ha nem a legnagyobb bástyáját.

Továbbá a mai napig jómagam képviselem a Rákóczi Szövetség Léva és vidéke célalapját is, valamint aktívan tartom, ápolom kapcsolatainkat városunk vezetésével. Feladataim ezentúl sokasodnak majd, de nagy tisztelettel állok elébük.

Milyen elképzelésekkel vágott neki ennek az esztendőnek? Ezeket az elképzeléseket mennyiben változtatta meg a jelenlegi járványhelyzet?

Az új esztendőnek fiatalítással vágtunk neki az elnökség soraiban, sok-sok értékes rendezvénnyel a tarsolyunkban, egy-két meglepetéssel megfűszerezve. Sajnos, a kialakult helyzet átírta a terveket, ezért kénytelen voltam lemondani minden rendezvényt, amíg nem rendeződik a helyzet. Az emberi élet, s azon belül az egészség az első. Természetesen igyekszünk majd minden elmaradt rendezvényt pótolni.

Ki tudna emelni egy-egy olyan konkrét eseményt, amelynek a megvalósítására nagyon készültek, és a legjobban sajnálják, hogy elmaradt?

Számomra minden esemény egyformán fontos. Mindnek megvan a maga sajátossága, mondanivalója és miliője, s mind a maga által teremtett értéket képviseli.

Vállalná az elnöki tisztség betöltését a 2021-es tisztújító közgyűlés után is?

A jövő az, amit felépítünk! Januárig még sok víz lefolyik a Dunán, dolgozunk és építkezünk az értékrendünknek megfelelően, a jóisten segédletével.

Tervben van esetleg valamely rendezvény online formában történő megvalósítása?

A gondolatot már meghánytuk-vetettük, életképesnek ítéltetett a vezetőségen belül. Jelen pillanatban a konstruktív megoldások listáján dolgozunk, ugyanis tekintettel arra, hogy nem minden tagunk „barátkozik” a modern kor kütyüivel, így frappáns kivitelezést igényel a feladat, ugyanis minél szélesebb körben gondolkozunk.

Jelenleg mit tekint a legnagyobb kihívásnak a társulás számára? Hogyan igyekeznek felülkerekedni rajta?

Jelen pillanatban a túlélés a legfőbb feladat. A kialakult helyzet miatt késik az adók 2%-a, az anyaországi és a városi támogatások, valamint minden más pályázatból érkező forrás. A nadrágszíjat a lehető legszorosabbra behúztuk, de a tartalékaink így is végesek.

Pár hónapot kibírunk, de utána egzisztenciális gondokkal fogunk küzdeni. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy megoldást találjunk, és orvosoljuk a leendő helyzetet.

 

urbán
Fotó:  Archívum

Tartani tudják valamilyen módon a kapcsolatot a lévai magyar közösséggel?

Természetesen, hiszen a sikeresség elválaszthatatlan része az aktív kommunikáció. A titkárunk és a szakosztályaink vezetői odaadóan végzik a munkájukat ezekben a nehéz időkben is. Kommunikálnak, akivel csak tudnak. Kivel így, kivel úgy. Frekventált ezen a téren a Facebook és az e-mail. A szépkorúak inkább a telefont részesítik előnyben.

Véleménye szerint miként lehetne a lévai magyar ifjúságot még jobban bekapcsolni a társulás működésébe?

Nagyon ügyes az ifi szakosztályunk is. Becsülettel és alázattal végzik a munkájukat, aminek már kézzelfogható eredményei vannak. Egyre több foglalkozás, filmvetítés, bál és egyéb, fiatalokat vonzó esemény fémjelzi a fáradozásaikat. Szerény véleményem szerint hathatós sikereket csak összefogással lehet elérni, ami igaz a lévai viszonyokra is. Pengeélen táncolunk, félre kell tenni a személyes érdekeket, régi sérelmeket, ugyanis a cél egy, szent és mindig, minden körülmények közt felül kell hogy írjon mindent! Meg kell őriznünk a létünket, a kultúránkat, a hagyományainkat és a vallásunkat!

Gyermekeinknek mindenáron biztosítanunk kell a minőségi magyar oktatást, tehát a nemzeti alapokat. Ez a minimum, amivel tartozunk az elődeinknek!

E célok csak összefogással valósíthatók meg. Közhely, de motiváló: Egységben az erő! Van egy álmom, mégpedig az önzetlen összefogás a szent cél érdekében. Hajrá, Felvidék, hajrá, magyarok!                       

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.