Čaputová visszautasítja Fico Gašpar letartóztatásával kapcsolatos állításait
Zuzana Čaputová köztársasági elnök visszautasítja azokat az állításokat, miszerint előre tudott volna bármilyen rendőri intézkedéshez, vagy beleegyezését adta volna hozzá.

Ezt Robert Fico, a Smer-SD hazugságainak nevezte, Fico ugyanis azt állította, a köztársasági elnök részt vett az ellenzék felszámolására irányuló erőfeszítésekben. Fico azt állítja,
Čaputová beleegyezése nélkül a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nem vehette volna őrizetbe Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitányt.
- áll a köztársasági elnök válaszában, amit szóvivője, Martin Strižinec továbbított. Az állásfoglalásban az áll, az elnök asszony megérti, hogy Fico számára elképzelhetetlen, hogy a rendőrség politikai irányítás és beavatkozás nélkül működhet.
Az államfő ismételten azt állítja, hogy
minden demokráciában kényes dolog a politikai ellenzék szereplőinek felelősségre vonása, és ez különféle reakciókat válthat ki.
- hangsúlyozta az államfő.
Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány pénteki őrizetbe vételére reagálva Fico azt mondta, Čaputová átvette a stafétabotot az ellenzék felszámolásában.
- írta a közösségi hálón, és kijelentette, hogy a NAKA és a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze politikai feladatot teljesít, aminek célja az ellenzék ellehetetlenítése.