2020. április 16., 11:59

Čaputová: Nem ismétlődhet meg az, ami a bazini idősotthonban megtörtént

Egyetlen másik intézményben sem ismétlődhet meg az, ami a bazini idősek otthonában megtörtént – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök, és hozzátette, mindent meg kell tenni, hogy ez többé ne forduljon elő.

Zuzana Čaputová
Fotó: TASR

A nyugdíjasotthon számos dolgozója és lakója fertőződött meg koronavírussal, és három ember belehalt a betegségbe.

Nagyon megérintett, amikor tudomásomra jutott az eset.

„Nemcsak azért, mert magam is Bazinban élek, és mert a nagymamám abban az otthonban lakott egy ideig, hanem elsősorban azért, mert a legsebezhetőbb emberek estek áldozatul, és azok fertőződtek meg, akik ebben a nehéz helyzetben is odaadóan gondoskodnak róluk" - fogalmazott az államfő a közösségi hálón és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

Čaputová úgy fogalmazott, a vírus láthatatlan és váratlanul csaphat le, de az emberek, ha felelősségteljesen viselkednek, odafigyelnek és fegyelmezettek, védekezhetnek ellene. „Minden mulasztás, vagy a kötelezettségek megszegése végzetes következményekkel járhat" - mondta az államfő.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerdán arról tájékoztatott, hogy az otthon összes lakóját és a személyzetet tesztelték, egy dolgozót kivéve, aki jelenleg betegszabadságon van. „A 62 alkalmazott közül eddig kilenc tesztje lett pozitív" – mondta, és hozzátette, még nincs meg miden eredmény. A fertőzött alkalmazottak házi karanténba kerültek. A 93 lakó közül 55 fertőződött meg, 32 minta negatív, hat eredményre még várnak. A nyugdíjasotthon 17 lakóját kórházban ápolják.

A bazini idősotthon szombat óta vesztegzár alatt van, a ház körül biztonsági körzetet jelöltek ki. A miniszter felszólította az ilyen létesítmények alkalmazottait, ha azt gyanítják, hogy megfertőződtek, ne menjenek dolgozni, kérjék a koronavírus-teszt elvégzését.

Megosztás
Címkék