2020. december 7., 13:09
Frissítve: 2020. dec. 7. 13:23

Čaputová jót akar: A kormányfőnek talán át kellene engednie a járványkezelést valaki másnak

Érdekes dolgokat mondott Zuzana Čaputová köztársasági elnök az Expres rádió műsorában.

Zuzana Čaputová
Fotó: TASR

Az elnök asszony arról beszélt, javasolná a kormányfőnek, fontolja meg, hogy átadja a járványkezelés irányítását valaki másnak. Konkrét személyt ugyan nem említett, de megjegyezte, hogy a miniszterelnöknek így több ideje maradna az egyéb ügyek intézésére.

A látszólagos jóindulat mögött azért némi dorgálás is meghúzódott. A köztársasági elnök például úgy fogalmazott, a miniszterelnök "hamis dilemmát" mutatott be az országnak. Čaputová szerint Matovič félrevezette a lakosságot azzal, hogy azt mondta, két út, két lehetőség áll előttünk: az ország leállítása vagy a tömeges tesztelés.

A köztársasági elnök az iskolák újranyitásával sincs megelégedve. Közölte, terv nélkül, világos elképzelések nélkül káoszba fullad az egész. Ennek a káosznak a levét már a gyerekek fogják meginni. Čaputová szerint nem véletlen, hogy Európában az iskolákat csak a legvégső esetben zárják be, ahogy arra is emlékeztetett, a gyermekek alkotmányos jogai sérülhetnek azzal, ha nem jutnak megfelelő oktatáshoz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.