2023. január 20., 19:23

Čaputová és Heger nem vesz részt a szombati népszavazáson

Holnap reggel héttől este tízig lehet szavazni.

népszavazás 2023, urnák
Fotó: TASR

Zuzana Čaputová államfő nem vesz részt az előrehozott választással kapcsolatos szombati (január 21.) népszavazáson. Mint mondta, így fejezi ki civil véleményét, de tiszteletben tartja mindenki döntését a részvétellel kapcsolatban, csakúgy, mint magát a népszavazás intézményét. Megjegyezte, hogy a távolmaradás is véleménynyilvánítás. Az államfő álláspontjáról Martin Strižinec elnöki szóvivő tájékoztatta a TASR-t.

Čaputová közölte, feltételezi, hogy távolmaradásának okai világosak. „A népszavazás szervezői nyilatkozataikban sokkal inkább foglalkoztak azzal, hogy a politikai ellenfeleiket támadják, semmint magával a népszavazás témájával. Távolmaradásommal a civil véleményemet fejezem ki, államfőként viszont minden szükséges lépést megteszek, hogy a parlament január végéig módosítsa az alkotmányt és ennek köszönhetően a legrövidebb reális határidőn belül sor kerüljön az előrehozott választásra” – hangsúlyozta Čaputová.

Az államfő azt is leszögezte, tiszteli a népszavazás intézményét, mert ez az egyik lehetőség a kevés közül, amikor az állampolgárok közvetlenül nyilváníthatják ki a véleményüket konkrét kérdésekben. Mint mondta, az Alkotmány szerint a referendum a közvetlen demokrácia gyakorlásának egyik formája. „Ezért teljes mértékben tiszteletben tartom mindenkinek a döntését, aki részt vesz a népszavazáson. Ugyanakkor azt is el kell fogadnom, hogy az állampolgárok a távolmaradásukkal is kinyilváníthatják a véleményüket. Vagy a népszavazással, vagy pedig a szervezőjével kapcsolatban” – tette hozzá az államfő.

Heger sem vesz részt a népszavazáson, szerinte a parlament elvégzi a módosítást
heger
Fotó:  TASR/AP

Eduard Heger (OĽANO) megbízott kormányfő sem vesz részt a szombati (január 21.) népszavazáson, mert azt értelmetlennek tartja. Szerinte ugyanis lesz elegendő szavazat a parlamentben az előrehozott választáshoz szükséges Alkotmánymódosítás elfogadásához. A kormányfő állásfoglalásáról szóvivője, Ľubica Janíková tájékoztatta a TASR-t.

„A jelenlegi helyzetben teljesen tárgytalan a népszavazás, mivel a képviselők nyilatkozatai alapján lesz elegendő szavazat a parlamentben a választási ciklus lerövidítését lehetővé tevő alkotmánymódosítás elfogadásához” – közölte Heger. Megismételte, hogy a népszavazás Robert Fico (Smer-SD) kampányakciója, mellyel „saját büntetlenségét és a hatalomba való visszatérését akarja bebiztosítani”.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.