Egy hét múlva népszavazás - Információk a szavazóknak
Egy hét múlva, január 21-én tartják meg azt a népszavazást, amelyben a választók a Szlovák Alkotmány módosításáról, az előrehozott választás lehetőségéről nyilváníthatnak véleményt. A Belügyminisztérium fontos információkat tett közzé azon polgárok számára, akik szeretnék választani, ám valamilyen oknál fogva erre nem képesek.

Az az állampolgár, aki komoly, elsősorban egészségügyi okból nem tud eljutni a szavazókörzetébe, mozgóurnát kérelmezhet. Kérelmével a községet kell megkeresnie, vagy a szavazás napján a helyileg illetékes választási bizottságot.
Azt a körzeti választási bizottságot kell megkérnie, amelyhez szavazókörzete szerint tartozik“ - szól a Belügyminisztérium tájékoztatása.
Az a választópolgár, aki egészségügyi okból, vagy írás-olvasási tudatlanság miatt nem tudja kitölteni a szavazólapot, másik személy segítségét kérheti az utasítása szerinti kitöltésben, illetve a szavazólap borítékba helyezésére.
Fontos kitétel azonban, hogy a segítő személy nem lehet a választási bizottság tagja - figyelmeztet a szaktárca. Adott helyzetben a bizottság tagjának mindkét személyt fel kell világosítania a szavazás módjáról.
Ha a szavazópolgár egészségügyi okból nem tudja egyedül elhelyezni a borítékot az urnába, szintén megkérhet erre más személyt - de nem a választási bizottság tagját.