Čaputová általános lezárást sürget, mert vesztésre állunk a Coviddal szemben
Egyre rosszabb a helyzet a szlovákiai kórházakban, Vladimír Lengvarský teljes lezárást szeretne, a koalíció egyes tagjai, azonban ebbe nem akarnak belemenni. Igor Matovič pénzügyminiszter a tárcavezető Lengvarskýra mutogat, szerinte az egészségügyi miniszter nem áll a helyzet magaslatán, nem igazak azok a korábbi kijelentései, hogy az egészségügyi ellátórendszer felkészült a vírus harmadik hullámára. A pozsonyi ruzsinói kórházban is katasztrofális a helyzet. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter és Zuzana Čaputová államfő is ellátogatott a kórház intenzív osztályára, a látogatás után közös sajtótájékoztatót tartottak.

„Vesztésre állunk a Covid-19-cel szemben” – nyilatkozta Čaputová a sajtótájékoztató után.
– mondta az államfő hozzáfűzve, amire szükségünk van, hogy abbahagyjuk a téveszmék terjesztését a Covidról, és a szakemberekre hallgassunk. „A szakemberek és a konzílium egyértelműen a szabad mozgás korlátozását javasolják, azt mondják, hogy lockdown-ra van szükségünk. Nem népszerű intézkedés ez, de teljesen elengedhetetlen” – mondta Čaputová hozzáfűzve, sajnos ennek az intézkedésnek mindenkit érintenie kell, függetlenül attól, hogy beoltott-e vagy sem.
- mondta. „És igen, B-t is mondanunk kell, nem korrekt ez azokkal az emberekkel szemben, akik felelősségteljesen viselkedtek, betartották az intézkedéseket és beoltatták magukat – mondta hozzátéve, reméli, ha a legrosszabbon túl leszünk ezeknek az emberelnek a hozzáállása figyelembevehető lesz.
Hogyan lehetséges, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor emberek halnak meg a téveszmék miatt is a Covidban, még mindig él a gyűlölet azokkal szemben, akik az életünk megmentésén fáradoznak” – hangsúlyozta az államfő hozzáfűzve, szeretné egyúttal megköszönni minden egészségügyben dolgozó emberfeletti munkáját.
Lengvarský minszter is köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, és azt kívánta, hogy végre felllélegezhessünk. Az újságírók kérdésére azzal kapcsolatban, hogy mit döntött a koalíció, nem volt hajlandó válaszolni.