2022. május 8., 14:16

Boris Kollár megmagyarázta, miért nem szavaztak Fico kiadása mellett

Boris Kollár a közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 című műsorában magyarázta a Sme rodina mozgalom Robert Fico kiadását meghiúsító hozzáállását.

Boris Kollár
Fotó: TASR

A magyarázat pedig pofonegyszerű:

Boris Kollár, a politikai tömörülés vezére sértettként érdekelt az ügyben, amellyel kapcsolatosan a héten szavaztak a parlamentben Robert Fico, a Smer-SD elnöke mentelmi jogának megvonásáról.

Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke hangsúlyozta, hogy

a mentelmi jogot ugyan nem vonták meg Robert Fico esetében, de a nyomozás tovább folytatódik.

Kollár megjegyezte, hogy mozgalma képviselői azért tartózkodtak a szavazástól, nehogy az ő ügyben való érdekeltsége miatt később felróhassák nekik, hogy elfogultak voltak és etikátlanul viselkedtek.

Ha részt vettem volna a döntésben, nem jártam volna el pártatlanul

- mondta a Sme rodina elnöke, hozzátéve, hogy a bűnüldöző hatóságok továbbra is szabadon dolgozhatnak az ügyön.

A héten megtörtént szavazás kapcsán Kollár azt is elmondta, mozgalma „nem zárja be a kaput“ az OĽANO képviselői klubjából kizárt két képviselő, Roman Tabák és Katarína Hatráková előtt sem - akik egyébként nem szavaztak Robert Fico mentelmi jogának megvonása mellett.

Néhányan úgy tálalják az ügyet, mintha valami hatalmas sérelem esett volna.

Holott a nyomozás tovább folyik, csak éppen Fico nem lesz börtönben“ - tette hozzá Peter Pellegrini. Állítása szerint jelen körülmények között akkor sem szavaztak volna a mentelmi jog megvonása mellett, ha nem Ficóról, hanem az OĽANO képviselőiről kellett volna dönteniük.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.