2020. október 22., 14:36

Az országos tesztelésnek ugyanaz lenne a hatása, mint az országzárnak

A helyzet már olyan súlyos, hogy az országos lezárásról (ún. lockdown) kell beszélni. Ezt Peter Visolajský, az orvos szakszervezet elnöke jelentette ki a központi válságstáb csütörtöki tárgyalása alatt.

„Nem látom értelmét, hogy egy-két hetet várjunk az országos tesztelésre, amelynek ugyanaz lesz a hatása, mint a teljes országzárnak” – közölte Visolajský.

A szakember hozzátette, a tesztelés után nagyjából egymillió embernek kellene karanténba vonulnia, ami hatással lenne az üzemekre is.

„Az eredmény ugyanaz lesz, csak máshogy fogják nevezni” – jegyezte meg.

Visolajský a kórházakat Patyomkin-falvaknak nevezte, mivel szerinte az ágyak hivatalos száma és a hivatalos személyzeti kapacitás gyakran nem felel meg a valóságnak.

Figyelmeztetett, hogy a világjárványt nem lehet legyőzni a kórházakban, hanem csak a kórházi fázis előtt.

„Ha elérjük azt a stádiumot, amikor elkezdenek megtelni a kórházak, erősen be kell húzni a kéziféket” – hangsúlyozta Visolajský, hozzátéve: időbe telik, amíg a szigorú óvintézkedések éreztetni fogjákk a hatásukat.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.