Az egészségügy reformja ne csupán kórházi reform legyen
Farkas Iván, a Szövetség Nyitra megyei képviselője és frakcióvezetője alábbi írásában nagyon lényegre tapintóan elemzi a szlovákiai egészségügyben kialakult helyzetet és több olyan javaslatot is megfogalmaz, amelyek megoldást kínálnak számos problémára.
Támogatom a régiók, a megyék és az orvosszakszervezet javaslatát: a készülő egészségügyi reformot az alapellátás, a járóbeteg-ellátás reformjával kellene kezdeni, csak azt követné a fekvőbeteg-ellátás, a kórházak reformja. A fokozatosság elvét betartva.
Az előbbi estében – látva a kedvezőtlen folyamatokat – Nyitra megyében 2018-ban azt javasoltam, hogy az addigi támogatási sémák mellett hozzunk létre egy újabb támogatási formát a vidéken megszűnt körzeti (általános orvosi, gyermekorvosi és fogászati) orvosi rendelők újbóli megnyitásának elősegítésére. Azóta a rendelő fenntartója, az orvos megpályázhatja a legfeljebb 40 ezer € megyei támogatást vidéki rendelője megnyitására. Ott, ahol korábban működött, ám valamilyen ok miatt megszűnt.
Ilyen módon számos körzeti orvosi rendelő újbóli megnyitásánál segédkeztünk. Azért javasoltam, mert megyei képviselőként korábban elkértem és megkaptam a Nyitra megye terültén tevékenykedő körzeti orvosok életkorának elemzését, amely a következő:
az általános orvosi körzeti rendelőkben dolgozó orvosok 43 százaléka 60 éves, vagy annál idősebb. A körzeti gyermekorvosi rendelők tekintetében a gyermekorvosok 58 százaléka 60 éves, vagy annál idősebb, míg a fogászati körzeti rendelőkben az orvosok 40 százaléka 60 éves vagy annál idősebb. Az adatok három évesek, azóta még súlyosabb a helyzet. Valamit tehát tenni kellett. Állami stratégia és cselekvőképesség hiányában azonban megyei szinten maradt az ösztönzés.
A Szövetség központjában néhány hete szakmai eszmecsere volt az egészségügy súlyos gondjainak lehetséges megoldásáról. Az egyik résztvevő szerint a körzeti orvosok és a járóbeteg-ellátásban dolgozó szakorvosok számát kellene stabilizálni, amit két módon lehet: jövedelmük jelentős megnövelésével vagy a végzős, kezdő orvosok számára előírni, hogy a nem elhanyagolható állami támogatással elvégzett orvosi egyetem után évekig idehaza kelljen dolgozniuk (mint évek óta Magyarországon), ám ez utóbbival nem ért egyet.
Megkérdeztem: mekkora esélyt lát az előbbi megoldásra, tekintettel Szlovákia makrogazdaságának állapotára? Azt válaszolta: nem lét erre esélyt. Viszont elvárja, hogy 5 és 10 év múlva legyen, aki őt gyógyítani fogja, ha szükség lesz rá, mint ahogyan én is elvárom ugyanezt a régióinkban élők javára. Marad tehát a végzős orvosok röghöz kötöttsége, miután az egyetemet komoly állami támogatással elvégezte.
Ami ettől talán még szembetűnőbb: a riasztó nővérhiány. A megoldást a jobb munkakörülmények és a jóval magasabb anyagi megbecsülésük jelenthetné. Vagyis az alapegészségügyi-ellátás reformját a személyzeti feltételek biztosítása kellene, hogy jelentse. Hogy az eddigi (korábbi) hálózat fennmaradjon, mind a körzeti orvosi rendelők tekintetében, mint a járóbeteg-ellátást biztosító szakorvosi rendelői hálózat tekintetében. Kezdve az oktatási rendszertől, a rendelők hálózatának igazgatásán át, egészen az egészségügyi dolgozók javadalmazásáig. S a körzeti orvos telefonon, mailben is értekezzen páciensével (főleg a mai járványügyi helyzetben) s ha kell adjon tanácsot, gyógyítsa a Covid-pozitív páciensét.
A végére jöjjön három meglátás.
Hibának tartom a fordított sorrendben megvalósuló egészségügyi reformot, annak első ütemében a kórházi ellátás reformját. Sőt a reform, melynek elnevezése a kórházak hálózatának optimalizációja csupán -– a kórházak struktúrájára, szerkezetére összpontosít (tehát a kórházak problémamegoldását komplex módon nem tartalmazza), az alapegészségügyi-ellátás, a járóbeteg-ellátás reformját csupán nyomokban tartalmazza, egészen pontosan elintézi néhány bekezdéssel és utalással. Hiba volt az EU Felújítási Alapja több, mint 1 milliárdos forrásait, amelyek az egészségügyet szolgálnák olyan feltételhez, súlyos reformhoz igazítani, amely szakmailag megkérdőjelezhető és megvalósítása igencsak kérdéses. Hibának tartom a járvány kellős közepén beindítani az olyan reformot, amelynek legfőbb jellemzője a kórházak hálózatának átalakítása úgy, hogy jelentősen lecsökken az általános ellátást (sebészet, belgyógyászat, nőgyógyászat, onkológia, baleseti sebészet, stb.) biztosító kórházak száma. Ami a lakosság jelentős hányada számára bonyolítja, rontja az elérhetőségüket.
Úgy tűnik, a pozsonyi kormány tehetetlenségében belenyugodott abba, hogy rohamosan csökken az orvosok és a nővérek száma: csupán ehhez akarja igazítani a kórházak számát és struktúráját. Holott az ellenkező irányú problémamegoldás lenne kézenfekvő: biztosítani a kellő számú orvost és nővért. Kezdve az alapellátással (ezért fontos a sorrend megfordítása), majd azt követően a kórházakban.