2021. november 21., 13:05

Az azonnali lezárást részesítené előnyben Krajniak, a kötelező oltást azonban nem támogatja

Milan Krajniak munkaügyi miniszter (Sme rodina) az intézkedések fokozatos szigorítása helyett háromhetes, mindenkit érintő lezárást rendelne inkább el. Peter Pellegrini független képviselő, a parlamenten kívüli Hlas-SD párt elnöke szerint szigorított lezárás csak akkor jöhet szóba, ha a kormány azonnali segítséget tud nyújtani az érintett üzemegységeknek. A kötelező védőoltást mindkét politikus ellenzi – tudtuk meg a TA3 hírtelevízió Politikában című vasárnapi vitaműsorából.

Milan Krajniak miniszter
Milan Krajniak egészségügyi miniszter
Fotó: TASR

„Az intézkedések szigorítását választottuk, és lockdow is lesz” – jelentette ki Krajniak, aki a szigorúbb intézkedéseket már korábban helyénvalónak tartotta volna, hogy azok rövidebb ideig tartsanak. Szerinte nincs értelme a kizárólag oltatlanok számára szóló lezárásnak.

A szigorúbb lezárásban csak akkor van értelme gondolkodni, ha a kormány kész azonnal biztosítani a érintett vállalkozókat arról, hogy nem kell aggódniuk, mert nagylelkű gazdasági segítség áll majd a rendelkezésükre"

– jelentett ki Pellegrini hozzáfűzve, arra kéri a kormányt, hogy magyarázza el az embereknek az intézkedések okait és főleg logikáját. Az új intézkedések margójára elmondta, hogy hétfő (november 22.) óta „se ilyen-se olyan” intézkedések vannak érvényben, az oltatlanok nem mehetnek a bevásárlóközpontokba, de a munkahelyükre teszt nélkül is mehetnek.

A COVID-19 elleni kötelező védőoltást Krajniak sem támogatná. Szerinte a kiszolgáltatott csoportokkal való személyes kapcsolattartás és türelmes meggyőzésük a helyes út.

Pellegrini megismételte, hogy a kötelező védőoltás bevezetése óriási feszültségeket, sőt zavargásokat is okozhat az utcákon. Krajniak kijelentette azt is, hogy Zuzana Čaputová államfő esetleges meghívását a Szlovák Köztársaság alkotmányának lehetséges megváltoztatásáról szóló, a parlamenti ciklus lerövidítése érdekében szervezett kerekasztal-beszélgetésre a Sme rodina képviselői elfogadják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.