2023. március 17., 15:13

Az államfő elfogadja a kormány MiG-ek átadásával kapcsolatos döntését

Zuzana Čaputová államfő elfogadja a megbízott kormány MiG-29-es vadászgépek átadásával kapcsolatos döntését.

Zuzana Čaputová
Fotó: TASR

Elfogadhatónak tartja azt is, hogy erre kormányközi megállapodás keretében kerül sor, bár jobb lett volna, ha parlamenti határozatot is elfogadnak erről – tájékoztatta a TASR-t Martin Strižinec elnöki szóvivő.

Heger kormányfőt előre tájékoztattam, hogy a jelenlegi helyzetben helyesebb lenne, ha parlamenti határozat is születne a vadászgépekről. De elfogadható és legitim megoldásnak tartom azt az utat is, amit a kormány választott, tehát a szlovák és az ukrán kormány közti megállapodást

– szögezte le az államfő.

A kormányközi megállapodást legitim megoldásnak tartja.

A lépés összhangban van a nemzetközi joggal és Szlovákia biztonsági érdekeivel, tehát az igazságos ukrajnai béke megteremtésével és a biztonságpolitikai helyzet konszolidálásával az egész kontinensen

– jelentette ki.

Čaputová szerint

a vadászgépek átadásával Szlovákia egyelőre kimerítette lehetőségeit Ukrajna megsegítése terén.

Azt is megjegyezte, helyteleníti, hogy a kormány előbb hozta nyilvánosságra az elajándékozásra vonatkozó tervét, és utána kezdte keresni a megoldási lehetőségeket, és azt, egyáltalán lehetőség van-e erre.

Eduard Heger megbízott kormánya pénteki online ülésén döntött úgy, hogy Szlovákia átadja Ukrajnának MiG-29-es vadászgépeit és a Kub rakétaelhárító rendszere egy részét. Heger közlése szerint a nemzetközi megállapodást egyhangúlag hagyta jóvá a kormány, és a felszereléseket az alkotmánnyal összhangban ajándékozza el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.