2020. október 27., 20:44

Az állam biztosítja a fertőtlenítőszereket és védőfelszereléseket

A hétvégi országos koronavírus-teszteléshez szükséges fertőtlenítőszereket és védőfelszereléseket az állam fogja az önkormányzatok rendelkezésére bocsátani. Az önkormányzatok által küldött önkéntesek és adminisztrációs munkatársak számára a városi vagy községi hivatalok is biztosíthatják a szükséges fertőtlenítőszereket, arcmaszkot és kesztyűt.

Katonák-teszt
Illusztráció
Fotó: TASR

Az ezzel kapcsolatos kiadásokat az állam téríteni fogja, hasonlóképpen, mint a választások alkalmával. A biológiai hulladékot a Szlovák Fegyveres Erők tagjai fogják likvidálni, hacsak az adott önkormányzatnak nincs szerződése erre szakosodott céggel. Minderről Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter számolt be a keddi sajtótájékoztatóján.

A miniszter elmondása szerint mostanra minden polgármesternek találkoznia kellett a fegyveres erők kirendelt képviselőjével, hogy közösen találjanak megoldást a technikai kérdésekre.

Naď arról is beszélt, hogy a hétvégi próbatesztelés tapasztalataiból kiindulva nem minden önkéntesnek vagy adminisztrációs munkatársnak kell majd védőoverallt viselnie. A próbatesztelés során ezek a személyek gyakran plexiüveg mögött foglaltak helyet, és légzésvédő maszkot viseltek, így nem kellett rájuk is védőöltözetet adni.

A jutalmakkal kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy az egészségügyi dolgozóknak héteurós órabért fognak fizetni, emellett 20 eurót kapnak majd minden pozitív eset után. Az önkormányzatoknak két adminisztrációs munkatársat kell majd biztosítaniuk, velük olyan egyszeri megbízási szerződést kötnek majd, mint a választások alkalmával.

A jutalmuk napi bruttó 100 euró lesz. Az önkéntesek nem jogosultak pénzügyi juttatásra, de biztosítani fogják számukra az étkezést és a védőfelszerelést. A tesztelési helyiségek fertőtlenítéséért vagy a katonák, vagy helyi megállapodás alapján a tűzoltók, illetve az önkéntes tűzoltók fognak felelni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.