2021. április 11., 14:42

Annyi biztos csak, hogy április 19-e után lazítás jön. De hogy pontosan mire számíthatunk, azt a kormányfő nem árulta el

Eduard Heger kormányelnök volt a mai Na telo (Testre szabva) politikai műsor vendége a Markíza Televízióban, aki némi csalódást okozott. A közel egyórás műsor alatt alig tudtunk meg valamit tőle. Főleg, ami a Szputnyikot és a nyitást, vagyis a járvány miatti korlátozások enyhítését illeti.

Fotó: ma7

Rögtön az elején a Focus intézet legújabb, a Markíza tévé számára készített közvélemény-kutatása került terítékre, amiből nekünk, magyaroknak is jutott egy örömhír. A Szövetség támogatottságát 5 százalékra mérte az intézet.

A vezető kormánypárt, az OĽaNO-t viszont csak a negyedik helyen végzett. Megelőzte a Hlas, az SaS és a Smer-SD is.

A nem éppen kedvező adatokra a nemrég kinevezett kormányfő úgy reagált, a közös kormányzás eredményeiről még korai lenne beszélni, ahhoz még idő kell.

Matovič Szputnyik-missziója kapcsán Heger kérésre válaszolva kijelentette, hogy elődje egészen biztosan nem a tudósokra gondolt, amikor idiótákról beszélt, hiszen magasan képzett szakembereink vannak, akik sokat segítenek a járvány kezelésében. Amikor ellenségről beszélt, akkor valószínűleg a koalíciós partnerekre gondolhatott.

A műsorba bekapcsolódott Zuzana Baťová, a Szputnyik V bevizsgálását végző Szlovák Gyógyszerellenőrzési Intézet igazgatója is, aki elmondta, annak összetétele nem teljesen egyezett a Lancet folyóiratban megjelentével.

Elmondta azt is, a magyar laboratóriumba ugyanannyi, vagyis 14 tesztet fognak elvégezni, mint a szlovákban. A raktáron lévő 200 ezer oltóanyag szavatossága pedig  július-augusztusban jár le.

Heger bízik abban, hogy a certifikált magyar laboratóriumi vizsgálatok két hétig fognak tartani. Hangsúlyozta: Szlovákia jelenleg európai engedélyezett vakcinákkal olt. Matovič Orbán Viktorral való találkozása kapcsán szóba került, hogy miért nem a szlovák diplomaták utaztak vele Budapestre. Heger úgy reagált, felül fogja ezt vizsgálni és hibának tartja, hogy nem voltak ott.

Tomáš Szalay az ország legnagyobb, pozsonyi oltóközpontjának vezetője is bekapcsolódott az adásba, aki az oltásra való regisztrációs rendszer hibáiról beszélt.

Az optimalizáció szükségességéről szólt, például, hogy a házaspárok egy időben és egy helyen legyenek beoltva. Beszélt arról is, hogy van olyan fecskendő, amivel 10 helyet 12 adag AstraZeneca oltóanyag is felszívható az ampullákból, vagyis 20 százalékkal lehetne emelni a beoltottak számát.

Heger az oltások menedzselését nem bízná kizárólag a megyékre, inkább az önkormányzatok és állam jobb együttműködésére helyezné a hangsúlyt.

Az április 19-ei nyitásról igencsak keveset mondott. A lényeg, hogy a belső terekben való mozgás létszámkorlátozások és reszpirátorok használata mellett lesz lehetséges majd. Mindenütt, ahol ezt be lehet tartani, lassan újraindulhat az élet.

Konkrét szolgáltatásokat, amelyek kinyithatnának, nem nevezett meg. Lesz-e két hét múlva újabb enyhítés, mert a számok jól alakulnak, kérdezte a műsorvezető. Heger szerint erről még korai beszélni. Hozzátette, most fogják átdolgozni a Covid-automatát, bírjunk még ki pár napot. Az étteremnyitásról elmondta, ott nagy a kockázata a fertőzésnek, hiszen le kell venni a maszkot.

Ivan Mikloš ex pénzügyminiszter, akit szintén bekapcsoltak a műsorba, kifejtette, kevésnek, elégtelennek tartja a vállalkozók mostani támogatását, mindenütt másutt Európában nagyobb mértékben segítik a járvány miatt bajba jutottakat. Az egymilliárd eurót elfogadhatónak tartaná. Heger egyetért a támogatások összegének megemelésével.  Hangsúlyozta, az EU-tól érkezett támogatásokat is fel kell használni.

Az igennel vagy nemmel megválaszolandó gyorskérdéseknél Eduard Heger igennel válaszolt arra kérdésre, hogy beoltatná-e magát az Astra Zenecával.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.