Andrej Danko Ficót látná legszívesebben az államfői székben
Andrej Danko, az SNS elnöke nagyon sajnálja, hogy nem tudta meggyőzni Robert Ficót, hogy induljon a 2024-es államfőválasztáson, mivel meggyőződése, hogy a lehető legjobb köztársasági elnök vált volna belőle – derült ki a TA3 vasárnapi politikai vitaműsorából. A politikában című műsor vendégei, Andrej Danko, az SNS, és Milan Majerský, az ellenzéki KDH elnökei voltak.

Danko a műsor során többször is megemlítette, hogy
szívesen látná a kormánykoalícióban a kereszténydemokratákat,
mert úgy gondolja, a kibővített koalíció sokkal jobban tudna kormányozni. Ráadásul nagyon zavarja őt a KDH és a Progresszív Szlovákia ellenzéki együttműködése.
Majerský ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a KDH a választási kampány során meghúzott bizonyos vonalakat, melyek a speciális ügyészséget is érintették. „Az új kormánykoalíció első dolga az volt, hogy megszüntette a speciális ügyészséget, és végigvitte a szégyenletes Btk-módosítást. Ez pedig átlépte az általunk meghúzott határt, így
– reagált a KDH elnöke.
Rámutatott továbbá arra is, nem egyedül dönt arról, hogy pártja részt vesz-e a kormánykoalíció munkájában, vagy sem, tekintve, pártja alulról építkezve hoz döntéseket, ő pedig tiszteli a tagságot.
Danko azért is kritizálta a KDH-t, mert a párt Ivan Korčok államfőjelölt támogatása mellett tette le voksát, amit Majerský azzal magyarázott, hogy a valószínűsíthetőleg befutó aspiránsok közül Korčok áll legközelebb a KDH arculatához és elképzeléseihez, ezért határoztak az ő támogatása mellett.
Danko amiatt is aggódik, hogy hová jut majd a kormánykoalíció, ha Peter Pellegrini lesz a köztársasági elnök.
„A Hlas-SD-ben sem tudják meghatározni, hogy hogyan fog majd működni“ – mutatott rá, hozzátéve, hogy szerinte Pellegrininek erős lehet majd az elnöki pozíciója, és sarokba szoríthatja Ficót.
A beszélgetés során Majerský az európai alapok témájára is kitért.
Szerinte az egyes kiírásokat nem a minisztériumoknak kellene megtenniük, hanem azt a régiókra kellene áttestálni. Abban látja ugyanis a gondot, hogy a szaktárcák minden áron ragaszkodnak a hatalomhoz, ők akarják az európai alapok kiírásait is kiadni, de kíváncsian várja, hogy miként tud majd a minisztérium rövidített időn belül 450 felhívást előkészíteni és kiadni.
Szóba került Danko ominózus balesete is.
Az SNS elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az okozott kárt már megfizette, Pozsonyhidegkút polgármesterével pedig már azt is megbeszélték, hogy a Föld napján – társadalmi munkában – segít majd a városrész takarításában. A műsorban azt is bejelentette, hogy hétfőn, azaz holnap radikálisan kemény megoldást javasol a közszolgálati rádió és televízió vezetését illetőleg.