Amikor nem dőlt el még semmi
Az 1989-es rendszerváltozás szimbolikusan november 17-éhez kötődik, de természetesen nem egyetlen nap alatt játszódott le. Érdekes viszont megfigyelni, hogy az akkori Csehszlovákia meghatározó sajtótermékei hogyan kezelték a november 17-ét követő első napokat és heteket. Amikor már érezni lehetett a változás igényét a társadalomban, de hivatalosan nem dőlt el még szinte semmi.
Az eltelt idő miatt fontos előrebocsátani, hogy Csehszlovákiában a sajtó, a hírközlés minden formája a kommunista párt közvetlen vagy közvetett, de mindenképpen teljeskörű ellenőrzése alatt állt a kis, járási vagy vállalati lapoktól kezdve egészen az országos nyomtatott vagy elektronikus médiáig, pontosabban a „tömegtájékoztatási eszközökig”.
Az így felépített sajtóbirodalom csúcsán három napilap trónolt: a cseh Rudé Právo, a szlovák Pravda és a magyar Új Szó.
Az állami és pártszervek tényleges hatalmi központjában, Prágában, mindig kínosan ügyeltek arra, hogy a három újságot együtt kezeljék. Pozsonyi forrásunk szerint a napilapok főszerkesztői - akik tagjai voltak Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának - rendszeresen részt vettek Jan Fojtíknak, a párt főideológusának kéthetente tartott eligazításán.
A kommunista elvtársak az egységes sajtó létrehozása során viszont elkövettek egy később hibásnak bizonyult döntést, amelynek lényege az volt, hogy a televízió és a rádió nem közvetlenül a kommunista párt, hanem a kormány irányítása alá tartozott. Évtizedekig pusztán formai különbség volt ez, hiszen a kormány az alkotmányban is megfogalmazott, a kizárólagos politikai hatalommal rendelkező kommunista párt teljeskörű személyi és ideológiai felügyelete mellett dolgozott.
A három vezető politikai lapot viszont közvetlenül a párt jelentette meg. Ennek történelmi okai is voltak, hiszen a cseh és szlovák lap már a hatalomra jutás előtt is a párt hírcsatornáiként működtek. Így tehát a pártközpont nemcsak szinte, hanem ténylegesen is a magáénak tudta a nyomtatott sajtó három koronázatlan királyát.
1989. november 17-én a kommunista rendőrség szétverte a nemzetközi diáknap náciellenes múltja előtt tisztelgő, majd kommunistaellenes jelszavakat hangoztató menetet Prágában. A hatalmi arrogancia elég szikrát adott ahhoz, hogy az emberi, politikai és gazdasági jogaiban korlátozott társadalomban felgyűlő feszültséget berobbantsa.
Ne feledjük, hogy abban az időben még nem volt internet, nem voltak mobiltelefonok, online sajtó, így 17-én, a diákverés napján erről szinte semmi sem jelenhetett meg.
A 17-ei esti tévéhíradó viszont beszámolt a tömegmegmozdulásról, igaz, elhallgatva a rendőrség agresszív fellépését. A hír tehát kikerült, és a másnap, 18-án megjelenő lapoknak foglalkozni kellett vele. A prágai Rudé Právo mutatta a központilag kijelölt helyes utat, amikor csak egy szűkszavú beszámolót közölt a tüntetésről, bagatellizálva annak jelentőségét. Az Új Szó viszont szombati számában egy szót sem írt a pénteki prágai történésekről.
Forrásunk szerint ez azzal magyarázható, hogy a magyar napilapnak korábban volt a lapzártája, azaz, a lapot már az előtt nyomdába kellett küldeni, hogy a hivatalos narratíva megszületett. Így tehát a prágai eseménnyel először csak 20-án, hétfőn foglalkoztak, s emiatt nem érte hátrány a szerkesztőséget. Ekkor mindjárt egy kommentárt közöltek, feltételezve, hogy addigra már mindenki tudja, mi történt. Az állami – azaz nem a párt működtette – tévéhíradó ugyanis élen járt a tájékoztatásban. Azt a taktikát választotta, hogy a tudósítások a valós helyzetet mutatták, a műsorvezető pedig mindezt kommunista nézőpontból kommentálta. Már-már önironikus, amikor egy héttel 17-e után a tévéstúdiók elé vonuló tiltakozók „Az igazat közvetítsétek!” feliratú transzparenseit mutatják hosszasan a tévéhíradóban.
A helyzet bizonytalanabbá válásával párhuzamosan a pozsonyi cenzorok egyre kevésbé foglalkoztak a magyar pártlappal. Ez a tény a következő egy hónapban folyamatosan kimutatható, hiszen egyfelől a lap kitart a kommunista pártról szóló hírek főhelyen történő közlése mellett, majd néhány napi ocsúdás után átveszi az aktuális, hivatalos szólamot, és egyre gyakrabban ad helyet az ún. alulról jövő kritikának.
Ennek látványos példája, amikor a magyar lap egyszerre közli a zsinórmértéket jelentő Rudé Právo kommunistabarát vezércikkének fordítását, majd a következő oldalon részletesen közli a rendszerváltó Polgári Fórum programjának alapelveit. Ez a kettősség megmarad még egy hónap múltán is, amikor a társadalom felé közvetített főcím a pártkongresszusra való készülődés, a lapon belül viszont már helyet kap Václav Havel is.
Ekkor egy hónap telt el a novemberi diákverés óta. Talán kevés is ahhoz, hogy a közvéleményt leginkább befolyásoló médiumok megváltozzanak. Főleg nem a húsz évnyi kemény, „normalizálási időszakkal” a hátuk mögött.
Az összes említett médium, igaz kissé megváltozott formában, de 33 évvel a novemberi események után, ma is létezik; s ez mutatja legjobban a túlélés darwini elvének gyakorlati megvalósulását, vagyis a megváltozott körülményekhez való tökéletes alkalmazkodás képességét.
Megjelent a MAGYAR7 46. számában.
