2024. október 31., 14:40
Frissítve: 2024. okt. 31. 19:35

Adócsalás miatt elítélték Andrej Kiskát. Robert Fico is reagált

Adócsalás ügyében bűnösnek találta Andrej Kiska volt köztársasági elnököt az Eperjesi Kerületi Bíróság.

Andrej Kiska
Fotó: TASR

Egyéves börtönbüntetést szabott ki rá a bíróság, két évre felfüggesztve.

Folytatólagosan elkövetett adócsalás vádjával indult eljárás Kiska ellen, a volt államfő tagadta bűnösségét.

Az ügy Kiska 2014-es elnökválasztási kampányával kapcsolatos.

Az ítéletre reagált Robert Fico kormányfő is.

Nyilatkozatában leszögezte: Szlovákiának 2014 és 2019 között bábelnöke volt, aki többek között súlyos adóügyi bűncselekmény elkövetésével jutott hivatalába.

Fico szerint a volt államfő adócsalásának ténye rendkívül negatív reklám Szlovákia számára.

Andrej Kiska adóbűncselekményével kapcsolatban az is súlyos, hogy azt tudatosan az elnökválasztási kampány idején követte el, és ezzel ártott és hátrányos helyzetbe hozta az összes többi jelöltet, aki 2014-ben indult az elnökválasztáson”

- hangsúlyozta a miniszterelnök.

 Kiskát, akárcsak utódját, Zuzana Čaputovát, a szlovákellenes erők mesterséges termékének nevezte, amelynek az volt a célja, hogy

olyan személy kerüljön az elnöki palotába, aki a Nyugatról érkező egyetlen kötelező vélemény politikáját hajtja végre”.

Egyúttal felszólított, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő.

Szlovákiának szuverén, művelt, nemzeti orientációjú elnökökre van szüksége, nem pedig olyan bábokra, mint Kiska vagy Čaputová”

- szögezte le a kormányfő.

Kiska politikai okokat lát

Kiska megerősítette, hogy a Legfelsőbb Bíróságához fordul. A fellebbviteli bíróság csütörtöki döntését Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnökkel hozza összefüggésbe, és szerinte politikai háttere van az ügynek.

„Fico fegyelmi eljárással fenyegette meg a kellemetlenkedő bírókat, akik között eluralkodott a félelem. Nem tudom mással magyarázni a kerületi bíróság mai döntését, amely ebben a piszkos politikai ügyben nem fogadta el az ártatlanságomat alátámasztó egyértelmű bizonyítékokat” - fogalmazott a volt köztársasági elnök a közösségi hálón.

A kerületi bíróság folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette miatt egy év börtönbüntetésre ítélte Kiskát, a büntetés végrehajtását két évre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.
„Nem hagyom abba a küzdelmet, tisztára fogom mosni a nevemet, a legfelsőbb bírósághoz fordulunk, addig harcolok, amíg ki nem derül az igazság” - írta Kiska.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.