A védelmi miniszter szerint mielőbb jóvá kell hagyni Finnország és Svédország NATO-csatlakozását
Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter arra szólította fel a parlamenti képviselőket, hogy mielőbb kezdjenek el tárgyalni, és hagyják jóvá Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.

Fotó:
TASR
Az utolsó öt ország egyike vagyunk, amely ezt még nem ratifikálta. Ez már kezd nagyon rosszul kinézni
– hangsúlyozta a miniszter.
Az ügyben már a finn és a svéd védelmi miniszter, valamint a nagykövetségek képviselői is felvették vele a kapcsolatot.
Rendkívül fontos, hogy ne csináljunk szégyent az országnak, illetve hogy megnyissuk az ülést, és megszavazzuk ezt a dolgot
– mondta Naď.
Rastislav Káčer, a külügyi tárca vezetője szerint ez nem tesz jót Szlovákia hírének. Hangsúlyozta:
a ratifikáció fontos, hogy mindkét északi ország továbbléphessen a NATO-taggá válás folyamatában.
Fölöslegesen feltartóztatjuk őket, és húzzuk az időt
– tette hozzá Káčer.
Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter azt várja, hogy a parlament jövő héten határozatképes lesz.
A képviselőknek szerdán második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a parlament ülését, ismét határozatképtelennek bizonyult a törvényhozás. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök jövő keddre (szeptember 20.) napolta el az ülést. A szavazásnál sem az ellenzéki pártok, sem az SaS képviselői nem jelentkeztek be, és a kormánypárti képviselők közül is hiányoztak.
Címkék