2022. május 27., 09:01

A Szövetség igyekezetének köszönhetően az állam is elkezdett foglalkozni a Sajó-katasztrófával

Hosszú hónapok után végre az állami szervek is elkezdtek foglalkozni a Sajó-katasztrófával, amelyre a Szövetség párt már a kezdetektől figyelmeztette a közvéleményt.

Sajó szennyezés
Fotó: Orosz Ürs

A párt ezzel kapcsolatban egy közleményt is kiadott, amelyben megjegyzik: "A Szövetség kitartásának köszönhetően a központi kormány három hónapja tartó tétlenség után végre elkezdett foglalkozni a Sajó-katasztrófával. A lakosság támogatásának köszönhetően hatalmas erőkifejtést tettünk azért, hogy mielőbb megoldás szülessen és elkerüljük a további ökológiai következményeket."

Sajó szennyezés
Fotó:  Orosz Örs

Kiemelik, hogy a párt képviselői már két és fél hónapja figyelmeztettek az ökológiai katasztrófa veszélyére, figyelemmel követték a helyzetet, egy hete nyílt levélben fordultak a környezetvédelmi miniszterhez és a gazdasági miniszterhez, a hétvégén pedig petíciót indítottak az egyik legnagyobb kelet-szlovákiai folyó, a Sajó megmentéséért. 

Sajó szennyezés
Fotó:  Orosz Örs

"A petíciót Orosz Örs kezdeményezte, a Szövetség elnökségi tagja, aki a szennyezett Sajóról elsők között tájékoztatta a nyilvánosságot, a környezetvédelmi minisztériumhoz pedig egy köbméter szennyezett folyóvizet szállított. Forró Krisztián pártelnökkel pedig közösen sürgették a szlovák és magyar szerveket a mielőbbi cselekvésre és a folyó megmentésére. Fáradhatatlan munkával a környezetvédelmi és a gazdasági minisztériumot sikerült összekötni és meggyőzni őket arról, hogy lépni kell. Örömmel számolhatunk be róla, hogy a követeléseinket Pozsonyban is meghallották, s az állam ma végre megkezdi a Sajó-katasztrófa felszámolását.  Ha a központi kormány ezt három hónappal ezelőtt meglépi, az ökológiai katasztrófa elkerülhető lett volna, a folyóban még lenne élet" - olvasható a párt közleményében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.