2021. június 7., 16:09

A színjáték vége? Kedden kinevezik az új földművelésügyi minisztert - nem Mičovský lesz az!

Véget ér az elmúlt néhány hónap talán legszórakoztatóbb kormányzati tragikomédiája. Miután Ján Mičovský le nem mondott miniszter visszamondta korábbi döntését és úgy határozott, még sem távozik a mezőgazdasági tárca éléről, kiderült, e látványos gesztus üres szándék marad csupán, holnap ugyanis kinevezik az új minisztert. 

ján micovsky
Fotó: TASR/AP

Az immár ex-miniszter sajtótájékoztatója után alkotmányjogászok azonnal jelezték, szép-szép az őszintének tűnő gesztus, de jogilag semmi értelme. Az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a miniszter kihátráljon a döntés mögül. Egyedül Zuzana Čaputovának van lehetősége eldönteni, meghagyja-e a posztján a tárcavezetőt. 

Várható volt, hogy az OĽaNO-val számtalan esetben tengelyt akasztó köztársasági elnök nem teszi meg ezt a szívességet a legnagyobb kormánypártnak. 

Néhány perccel ezelőtt bejelentették, Čaputová nem fogadja el Mičovský visszakozását, sőt, már holnap kinevezi az új minisztert, 

Samuel Vlčant.

A bankszakember Vlčant korábban maga a távozó miniszter nevezte ki államtitkárnak, ám három hónappal ezelőtt, csuda tudja miért, de mégis megvált tőle. Vlčan végül az akkori kormányfő, Igor Matovič tanácsadói testületében kötött ki. 

Mičovský mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, bár a megvádolt Gabriela Bartošová kinevezése miatt a politikai felelősség őt terheli, távozása bejelentése után annyi marasztaló üzenetet kapott, hogy úgy döntött, "nem adja fel a harcot" és marad a tárca élén. A miniszter maga is arról beszélt, döntését jelezte ugyan Eduard Heger kormányfőnek és Igor Matovičnak, fogalma sincs róla, milyen jogi procedúra kell ahhoz, 

hogy megtarthassa a bársonyszéket.

Az események a nap folyamán egészen furcsa sorrendben követték egymást, ugyanis nem sokkal azt követően, hogy az immár "volt" agrárminiszter sajtótájékoztatóján az utolsó kérdés is elhangzott, a TASR a kormányhivatalból érkező sajtóközleményre hivatkozva megírta, a kormányfő és Zuzana Čaputová megegyeztek az új miniszter személyéről. 

Hogy miért nem szóltak a tárgyalásról Mičovskýnak, nem tudni, ahogy azt sem, végülis milyen szándékkal ment Heger a Grassalkovich-palotába. Tervben volt-e egyáltalán, hogy megpróbálja "megmenteni" Mičovskýt. Jelen állás szerint úgy tűnik, Mičovský végül kénytelen lesz visszatérni a parlamentbe, mezei képviselő lesz belőle, az eddig őt helyettesítő Vojtech Tóthnak kell távoznia a törvényhozásból.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.