2021. június 2., 17:45

A szerepben maradt pénzügyminiszter esete az orosz vakcinával

Igor Matovič is reagált Vladimír Lengvársky azon bejelentésére, hogy mindössze háromezren regisztráltak eddig az orosz Szputnyik-vakcina felvételére. 

matovic
Fotó: TASR/AP

A volt kormányfő szerint az óriási ellenkampány mellett ez a szám is óriási siker. Matovič kiemelte, arra kéri az egészségügyi tárca vezetőjét, hogy dolgozza ki, miként lehetne népszerűsíteni az (orosz) vakcinákat. 

Matovič szerin ugyanis előállhat az a csúfság, hogy Szlovákiában milliószámra marad felesleges vakcina. 

Két héttel ezelőtt arra kértem az egészségügyi minisztert, tegyen le az asztalra egy világos, írásos tervet, mihez kezd majd az ország a vakcinákkal, amelyek potenciálisan megmaradhatnak. Kinek akarjuk eladni ezeket?

- nyilatkozta Matovič. Hogy neki pénzügyminiszterként jogában áll-e utasítania egy másik minisztert, nem tudjuk. Legvársky egyelőre nem kommentálta a "parancsot".

A volt kormányfő azt is nehezményezi, hogy 

Szlovákia nem olt hatvan évnél idősebbeket orosz vakcinával.

Mai sajtótájékoztatóján Lengvársky ezt azzal magyarázta, hogy az orosz gyártó ajánlásában nem szerepel ez a korosztály. Matovič szerint ugyanakkor ez egy érthetetlen döntés, hiszen a világ hatvan országában oltják az összes korosztályt. 

Az egészségügyi minisztériumra tartozik a kérdés, miért van Szlovákiában korlátozás (...)
A pénzügyminisztérium hatáskörébe némileg jobban beleillő téma a mobil tesztelőállomások (MOM) ügye. Matovič most arra kíváncsi, miért kellett 120-at bezárni közülük, milyen volt ezeknek a kihasználtsága. Sajtóhírek szerint a legtöbb MOM szerződése június végével lejár, a pénzügyi tárca azt tervezi, az aktuális járványhelyzet fényében köt majd újabb szerződéseket.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.