2021. május 28., 15:41

A súlyos covidból hosszú és rögös az út a teljes gyógyulásig

Az elmúlt bő egy év alaposan rányomta bélyegét valamennyiünk életére. A koronavírus-járvány miatt nagyon sok családból hiányzik valaki, elvitte a betegség, de még többen vannak azok, akik mind a mai napig nem heverték ki a covidot, súlyos utóhatásokkal küszködnek. A körzeti orvosok rendelőibe egyre több olyan beteg kopogtat be, aki post covidos tünetektől szenved. Dr. Szigeti Gergely dunaszerdahelyi háziorvos betegeinek csaknem 10 százaléka fertőződött meg a legkeményebb februári hónap alatt, ami nagyjából 150 ember, s legfeljebb 10 fő azok száma, akik a covid fertőzéshez köthetően vesztették életüket. Néhány viszonylag fiatal páciense is belehalt a betegségbe, mert mint mondja, egy negyvenes-ötvenes éveiben járó embert a mai világban még semmiképp sem lehet az idősek közé sorolni.

Szigeti Gergely
Fotó: B. Vida Júlia
Szeptember végén és októberben már éreztük, hogy valami nem stimmel, novemberben és decemberben pedig már elkezdtünk aggódni. Januárban a helyzet súlyosbodott. Február elejétől március közepéig pedig borzalmas időszakot éltünk át. Napi szinten rengeteg fertőzött jelentkezett, szünet nélkül csörögtek a telefonok, naponta akár 50 beszélgetést is lebonyolítottunk.”

„Igyekeztünk mindenkinek személyre szabott kezelést biztosítani, hiszen ami az egyik betegnél bevált, az nem biztos, hogy a másiknak is megfelelt. A magam részéről mindent megtettem, hogy segítsem betegeim felépülését, de több esetben a szerencsén is múlott egy-egy páciens gyógyulása. És hát nem is beszélve arról, hogy sokan még most is a súlyos fertőzés levét isszák” – meséli a doktor úr.

Már most egyre több volt covidos beteg kénytelen újból befeküdni a kórházba, mert nem javul az állapota.

„A post covid szindrómában szenvedők többsége, akik újbóli kórházi kezelésre szorultak, legalábbis nálam, kevés volt. De tudom, hogy ez nagy probléma és új kihívás is egyben.”

Post covidban vagy long covidban azok szenvednek, akiknek a fertőzéstől számított négy héten túl is vannak még a betegségre utaló tüneteik. Tulajdonképpen egy elnyúló betegségről van szó, amikor a beteg már nem fertőz, de a tüneteket még produkálja, például gyakran légszomja van.

„Talán mondanom sem kell, hogy a súlyosabb alapdiagnózisokkal rendelkezők ezektől a tünetektől még jobban szenvednek, ilyenek a szív- és érrendszeri, valamint a tüdőbetegséggel küzdők és a daganatos betegek, de a cukorbetegeket is ide sorolhatjuk. Nagy a vérrögkeletkezés veszélye náluk, ami infarktushoz, agyvérzéshez, embóliához és gyakran halálhoz vezethet” – osztja meg velünk tapasztalatait.

Szigeti Gergely
Fotó:  B. Vida Júlia

Akár hónapokig is eltarthat a teljes gyógyulás, ha egyáltalán van ilyen, és néhány héttel vagy hónappal a betegség után is belehalhat valaki mondjuk, infarktusba, amiben a covidfertőzés nagyban közre játszhat. A post covidos betegek leginkább fáradtságra, testi és lelki gyengeségre, fásultságra, a teherbírás csökkenésére panaszkodnak és mentális állapotuk is romlik.

Vannak olyan betegeim, akik rendszeresen sportoltak, napi szinten futottak, és még hónapokkal a fertőzés után sem képesek sportolni. Emellett ízületi és izomfájdalmakra is sokan panaszkodnak, előfordulhat többszöri hőemelkedés is. Az íz- és szagérzékelés sem tér vissza sokaknál még hónapok után sem. Az erős szívdobogás, a hosszan tartó köhögés és a fulladás is tipikus utóhatás, ezért javaslom az ilyen betegeimnek, hogy legyen otthon pulzoximéter, amivel a vér oxigén telítettségét (szaturációt) tudják ellenőrizni. Ez életet menthet. Betegeim egy része sokat le is fogyott a betegség idején”

– sorolja a post covid tüneteit.

Hozzáteszi, a pszichológusok és pszichiáterek rendelőiben is egymásnak adják a kilincset az új páciensek, akik lelkileg roppantak bele a járványba. Vagy azért, mert közeli hozzátartozójukat veszítették el, vagy azért, mert súlyos állapotba kerültek a covidbetegségük alatt.

A post covid tünetekkel küszködőkön különböző terápiák segíthetnek, az interneten is több elérhető közülük, ezeket érdemes elsajátítani. Szigeti doktor szerint nagyon sok mindent otthon is el lehet végezni, de a súlyos tüdőproblémákkal, légszomjjal küszködők sokszor kórházi vagy tüdőorvosi kezelésre szorulnak és bizony a kardiológusok sem unatkoznak mostanában. Egy biztos, az utókezelések is sok energiát kívánnak meg a már amúgy is elcsigázott egészségügyi dolgozóktól.

Szigeti Gergely
Fotó:  B. Vida Júlia

A covid tombolása alatt olyan tüdőröntgen-leleteket láttak a kórházi orvosok, amilyeneket előtte még sosem. Bár a tüdő elég ügyesen képes gyógyulni és tisztulni, de nagy kérdés, olyan „munkabírású” lesz-e a covidon átesett tüdeje idővel, mint amilyen a betegség előtt volt.

Hogy milyen lesz az ősz, azt még senki sem tudja. Viszont a kísérletekben és megfigyelésekben már előbbre tart az emberiség, mint a járvány kitörésekor. Ennek alapján jelenleg fél évig tart a védettség a fertőzés után, de lehet, hogy ez később még jobban kitolódik.

„Egészségügyi alkalmazottként, aki még valamikor februárban voltam beoltva, lehet, hogy már a harmadik adag vakcinára fogok szorulni akkor, amikor más még csak ez elsőt fogja kapni. Nem tudjuk ellenőrizni az ellenanyagszintet, erre se pénz, se kapacitás nincs. Ingyenes, vagyis biztosító által térített vérvizsgálatra csak indokolt esetben van mód.”

Egy dolog viszont biztos, minél többen lesznek őszre beoltva, annál nagyobb bizakodással nézhetünk a tél elé. Sok kérdést felvet a gyermekek oltása, akik számára lehet, hogy külön vakcinát fognak kifejleszteni”

– próbálja „diagnosztizálni” a jövőt a háziorvos.

Szigeti doktor az emberek fegyelmezettségében látja a legfőbb gondot, a jövőre nézve is.

Pandémia idején legfontosabb az élet védelme, ilyenkor a jólét, a kényelem, az önzés háttérbe kell, szoruljon. Kevesebbel is beérjük, mert a túlélés a cél. Lehet-e annál fontosabb, mint hogy ne veszítsünk el hozzátartozóink közül senkit és megmaradjon az egészségünk? Akik súlyos koronavírus-fertőzésen estek át, azok ezt már egy életre megtanulták”

– fűzi hozzá mintegy zárszóként.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.