A rendőrségnek kellett beavatkoznia a pozsonyi tüntetők ellen, ketten megsérültek - KÉPGALÉRIÁVAL
A szlovák fővárosban a főpályaudvaron gyülekezett mintegy négyszáz tüntető, akik a kormányfő sajtótájékoztatója után egyre durvább viselkedésbe fordultak át.
A Kormányhivatal épülete felé vették az irányt, miközben a miniszterelnök személyét gyalázták. Az épület előtt a rendőrök állták útjukat a nem bejelentett tüntetőknek, akik sörök dobálásával is válaszoltak erre a lépésre, de nem hiányoztak a lelátókon is előforduló füstbombák sem.
A TASR információ szerint a többek közt a pozsonyi ultrákból álló tüntetők a kaput rugdosták, s néhányuk ellen a rendőrségnek könnygázt is be kellett vetnie.
A rendőrség később arról számolt be, több személy előállítottak, de részleteket egyelőre nem árultak el. Annyi bizonyos, többször is be kellett avatkozniuk olyan tüntetőkkel szemben, akik pirotechnikai eszközöket használtak, amellyel egymásnak is sérülést okoztak.
A mentősöknek egyébként két sérültet kellett ellátniuk, egy nőt térkővel találtak fejen, egy férfi esetében pedig nyílt sebet kellett kezelniük.