A rendőrség akár otthonunkban is ellenőrizheti a karantén betartását
A Hnonline-nak nyilatkozott az ideiglenes rendőrfőnök, miképp ellenőrzik majd a kijárási tilalom betartását a tömeges tesztelés után. Peter Kovařík szerint nem kötelező, de jó, ha van nálunk igazolás a munkaviszonyunkról, egyszerűbb lesz a rendőr dolga.

Peter Kovařík elmondta, elsősorban nem a munkába járók ellenőrzése a cél, hanem az, hogy akinek vesztegzár alatt kell maradni, az maradjon is ott, illetve, aki kimegy az utcára, az védje magát és a körülötte lévőket szájmaszk viselésével.
Nem azért kell viselni a szájmaszkot, mert félünk a rendőr büntetésétől, hanem védeni szeretnénk a környezetünkben lévőket.
Az elmúlt hétről elmondta, 2500 szabálysértést jegyeztek fel.
Nagyjából 1600 esetben a karantén megsértését, 406 esetben a nyitvatartási idő túllépését.
A tesztelésről elmondta, a rendőrség felkészült, hogy mintegy 4 ezer helyszínen ott legyen. Erre megvan az állományuk a szükséges tartalékkal is, hiszen az elmúlt hétvégén sokan kiestek az előtesztelésen a rendőri állományból.
A halottak napja kapcsán úgy fogalmazott, ellenőrizni fogják a temetőket, de nem állítanak minden temető elé egy rendőrautót.
Kovařík hangsúlyozta, a tesztelést követően
joguk lesz becsengetniük azokhoz, akiknek otthoni karantén lett elrendelve. Óvta azokat, akik abban spekulálnak, hogy otthoni nyomdán hamisítanak egy tesztelési igazolványt, mivel a nyomtatványon hamisítás elleni jelek vannak. Ez már jóval komolyabb törvénysértés, mintha nem volna szájmaszkja.
A rendőrkapitány azt is elmondta, nem lesz névjegyzékük azokról, akik nem mentek tesztelésre, ezért segítené a munkájukat, ha a munkaadók megkövetelnék a negatív teszteredmény felmutatását. Az egészségügyi törvény nem szabályozza, milyen esetekben kellene igazolni a negatív teszteredményt.