A mi „szüretink”
Van egy hétvége Királyhelmecen, amikor megtelnek az utcák, régi ismerősök kerülnek elő, és a város valóban felveszi a legszebb ruháját. A közel hetvenéves szüreti hagyományból kinőtt Bodrogközi Kulturális Fesztivál sokat változott az évtizedek során, de megőrizte azt, ami igazán fontossá teszi: a találkozás örömét.
Huszonnyolc éves voltam, amikor Királyhelmecre költöztem. Addig is csak néhány kilométer választott el tőle, mégsem éreztem igazán a saját városomnak. Aztán eljött az első szüreti ünnepségem. Már kora reggel láttam, ahogy a város készülődni kezd: a felvonulás útvonala megtelt díszekkel és emberekkel, aztán elindult a menet, és lassan zsongani kezdett az egész város.
Ami nem fér rá a programplakátra
Akkor még nem sokat tudtam arról, milyen régre nyúlnak vissza ennek az ünnepnek a gyökerei. Csak azt éreztem, hogy ez más, mint egy jól sikerült városi rendezvény. Persze, itt is sokan vannak, szól a zene, megtelnek a város terei és más helyszínei – kapkodhatod a fejed a sok látnivaló felé. A „szüreti” mégis más. Ezen a néhány napon Királyhelmec a múltját és hagyományait idézi meg, az itt élők pedig azt a várost ünneplik, amelyhez tartoznak.
Ez az oka annak, hogy a program alapján lehetetlen megérteni a királyhelmeci „szüretit”. A fellépők változnak, a színpad évről évre mást kínál, új programok kerülnek bele, régiek kopnak ki. Az egykori, egynapos szüreti ünnepségből az évek során többnapos Bodrogközi Kulturális Fesztivál lett, de a régi alapokból több minden megmaradt: a szüreti felvonulás, a vásár, a helyi borok, a must, a kézművesek és mindenekelőtt az, hogy ilyenkor megtelik emberekkel a város. Közel hetvenéves múltra visszatekintő szüreti ünnepség ez, amely idővel a mai fesztivállá formálódott.
Ehhez persze kellett valami, amire az ünnep ráépülhetett. Királyhelmec és a környező vidék életében a szőlő és a bor sokáig a mindennapok része volt. Szőlőhegyek, pincék, gazdák, szüret – olyan világ, amelyhez munka, megélhetés, családi történetek és közösségi alkalmak tartoztak. Amikor a termést behordták, valaminek vége lett, és kezdődhetett az ünnep.
A világ azonban közben megváltozott. Ma már jóval kevesebb család életében jelent valódi közös eseményt a szüret, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Ezt a változást maga a fesztivál is követte: nagyobb lett, több helyszínre költözött, a népzene mellé könnyűzene érkezett, a helyi szereplők mellé országosan ismert előadók. Mégsem tűnt el belőle az, amiből kinőtt.
Bor, must és főleg találkozás
Egy hagyomány nem feltétlenül attól marad élő, hogy évtizedeken át változatlanul ismétli önmagát. Attól is élhet, hogy együtt változik azokkal, akik őrzik. Királyhelmecen ma már egészen másképp néz ki egy szeptemberi hétvége, mint ötven vagy hatvan évvel ezelőtt, de valami makacsul megmaradt belőle: a találkozás igénye és öröme. Ezt pedig nem lehet programfüzetbe írni. Hogy ilyenkor jó eséllyel elénk kerülnek, akiket rég láttunk.
Hazajönnek olyanok, akik már máshol élnek. Szabó Róbert több mint három évtizede él jórészt külföldön. Pályája Amerikán, Kínán és Anglián át vezetett a filmiparig; vizuáliseffekt-szakemberként olyan hollywoodi produkciókon dolgozott, mint a Terminátor, a Doctor Strange, a Thor vagy a Bosszúállók filmjei.
Királyhelmecet azonban nem engedte el. Ha teheti, a szüreti ünnepség idején is hazajön. Megkérdeztem tőle, mi vonzza őt haza ilyenkor, és ezt a választ kaptam:
Ilyenkor úgy érzem, a város átváltozik, felveszi a legszebb ruháját. Az emberek kimozdulnak a mindennapi kis feszültségeikből, és összejönnek ünnepelni a várost, egymást és a szüretet, mint egy valódi közösség. Ilyenkor én is újra ennek a közösségnek a tagjaként érzem magam. Felismernek, megszólítanak, és tényleg azt érzem: hazaérkeztem, nem pedig idegenként jöttem vissza.
A hagyomány mai arca
Minden alkalommal rácsodálkozhatunk Királyhelmecen, hogyan tud egy régi ünnep a jelenhez igazodni anélkül, hogy elveszítené a gyökereit. A szüreti ünnepség mai formája már jóval többet kínál annál, amit évtizedekkel ezelőtt jelentett. Megmaradt a szüreti vásár és a felvonulás, a délelőtti műsorban pedig ma is hangsúlyos a népzene, a néptánc és a népi hagyományok ápolása. Ehhez kapcsolódnak a népi játékok és a jurta is. A termelői és kézműves piac, a zöldség- és gyümölcskiállítás, a must, a bor és a bodrogközi ízek mellett helyet kapnak a nagy színpadi produkciók is, a zenei kínálat több nemzedéket szólít meg, a gyerekeket pedig számos játék és foglalkozás várja.
A régi világ elemei is átalakultak. A hajdani lovas felvonulások mellé mára a motorosok vonulása is saját hagyományt teremtett: a résztvevők végighaladnak a városon, motorjaikat pap áldja meg, majd vendégül látják őket. A motoros közösség fogadásáról immár harmadik éve Czompoly Gyogyi helyi motoros és a szomotori székhelyű Motorkári pre deti a mládež polgári társulás gondoskodik, a kiadásokhoz pedig a város is hozzájárul. A szüreti ünnepség együtt változik a várossal és az emberekkel.
Tegnapelőtt, szeptember harmadik vasárnapján zárult a Bodrogközi Kulturális Fesztivál Királyhelmecen. Aznap még nyári erővel tűzött a nap, a száraz kukoricatáblák fölött járó forró szél már a hideg évszakokról jósolt. Számomra úgy tűnik, mintha ennek a rendezvénynek külön egyezsége lenne az időjárással: emlékeimben ez a nap szinte mindig napfényes, mindig élménydús.
Noha jó ideje már nem a szőlő és a bor motívuma az egyetlen, ami tömeget vonz, a „királyhelmeci szüreti ünnepség” mégsem veszítette el eredeti jellegét, és biztos vagyok benne, hogy az értelmét akkor sem veszítené el, ha egyszer már egyetlen tőke szőlő sem lenne a város határában. Mert ami valaha a szüret köré szervezte az embereket, annak egy része átöröklődött magába az ünnepbe.
