2020. május 25., 18:01

A külügyminiszter szerint napirenden van a határnyitás, de még várni kell. Magyarország, a csehek és Ausztria június közepén lépne!

Ivan Korčok külügyminiszter videokonferencia keretében tárgyalt a cseh, osztrák és magyar külügyminiszterekkel a határokon érvényes korlátozások esetleges enyhítésének összehangolásáról.   

Fotó: TASR

Korčok elmondása szerint Szlovákia támogatta Magyarország bevonását a határok megnyitásáról szóló tárgyalásokba. Egyben üdvözölte, hogy Magyarország elsőként engedte be a területére a szlovák állampolgárokat a negatív koronavírus-teszt követelménye nélkül. 

A környező államok külügyminiszterei tudatában vannak, hogy a mi országunk produkálta a legjobb eredményeket a világjárvány elleni küzdelemben, ezért arra kértem őket, hogy az állampolgáraink Ausztriába és Csehországba is teszt nélkül utazhassanak. Annál is inkább, mert arra van a legkisebb esély, hogy a járvány Szlovákiából terjed tovább. El kell mondani azt is, hogy a partnereink hasonló könnyítéseket várnak tőlünk”

– jegyezte meg a külügyminiszter.

Az osztrák, cseh és magyar külügyminiszter arról tájékoztatták szlovák kollégájukat, hogy a határaikat a szomszédos országokkal – Szlovákiát is beleértve – június 15-én tervezik megnyitni. „Az, hogy Szlovákia hogyan fog állni ehhez a kérdéshez, attól függ, hogy milyen lesz a helyzet a szomszédoknál, valamint azokban az országokban, amelyekkel szintén megnyitják a határaikat” – hangsúlyozta Korčok, aki egyben utalt rá, hogy figyelembe fogják venni a szlovák állampolgárok igényét a horvátországi nyaralásra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.