Soha nem látott gazdasági intézkedéscsomaggal segítené a kormány a vállalkozókat és a munkavállalókat
A kormány bemutatta hét pontból álló intézkedéscsomagját az új koronavírus-járvány által sújtott gazdaság támogatására. Az egyes intézkedésekkel elsősorban a munkavállalók, a vállalkozások és a kereskedők számára szeretnének segítséget nyújtani. A sajtótájékoztatón elhangzott, Szlovákia történetében ez a legnagyobb gazdaságélénkítő segélycsomag.

Az egyes intézkedéseket Igor Matovič kormányfő ismertette.
Ezek között említette, hogy
az állam azt tervezi, hogy visszatéríti a munkavállalók fizetésének 80%-át azon a vállalatok esetében, amelyeknek a koronavírus-járvány miatt kötelezően be kellett zárniuk.
Ez azokra a munkavállalókra, akik az elmúlt időszakban felmondásukat töltötték, nem vonatkozik.
A miniszterelnök kiemelte,
kizárólag azokat a munkaadókat segítik, akik nem mondanak fel az alkalmazottaiknak.
Emellett az állam hozzájárulást fog nyújtani az egyéni vállalkozóknak és az alkalmazottaknak, mégpedig az adott vállalkozások bevételkiesésének mértéke szerint.
A kormány havi 500 millió eurós bankgaranciát is nyújt annak érdekében, hogy a pénzintézetek kedvező feltételek mellett finanszírozhassák a vállalkozásokat.
Azoknak a szülőknek, akik a karantén miatt nem tudtak dolgozni, vagy mert otthon maradt gyermekük után táppénzt voltak kénytelenek igényelni, bruttó fizetésük 55%-át megtéríti az állam.
A kormány emellett lehetőséget ad a munkáltatói illetékek, valamint az adóelőleg halasztott kifizetésére azon vállalkozások esetében, amelyeknek bevétele több mint 40%-kal csökkent vagy csökkenni fog a válság miatt.
A vállalkozóknak továbbá lehetőségük van a 2014-től fennálló veszteségek azonnali adóleírására.
Az intézkedések további részleteit a kormány jövő héten fogja részletezni.
Matovič kiemelte,
a most bevezetésre kerülő intézkedések miatti kiadások az ország GDP-jének 1%-át teszik ki havonta.
Milan Krajniak, munka- és szociális ügyi miniszter a különleges intézkedések első pontját ismertette részletesen.
Az intézkedések értelmében azon munkavállalók, akik a kialakult krízishelyzet miatt otthon maradtak (az őket alkalmazó vállalatokat ideiglenesen be kellett zárni), fizetésük 80%-át megkapják. A miniszter ígérete szerint a kötelező elvezetéseket (egészségügyi, szociális biztosítás) is fizetik.
Az intézkedés előreláthatólag 800 ezer munkavállalót és mintegy 200 ezer vállalkozót érint. Krajniak azt is hozzátette, hogy április 15-től kezdik az ígért kifizetések folyósítását.
Richard Sulík gazdasági miniszter elégedett a kormány gazdasági intézkedéseivel. Mint mondta, olyan intézkedéseket hoztak, amelyeket feltétlenül meg kellett hozni.
– fogalmazott Sulík, hozzátéve, az intézkedések meghozatalánál más országok hasonló intézkedéseit is áttanulmányozták.
Veronika Remišová, a vidékfejlesztésért, a beruházásokért és a digitalizációért felelős miniszterelnök-helyettes azzal kezdte, hogy ezekben a nehéz időkben látszik meg, mely országok létesítettek tartalékalapot, amikor a gazdaságuk azt megengedte, és melyek szórták a pénzt.
– mondta a miniszter, hozzátéve: fontosnak tartja, hogy az állam segítse a gazdaság szereplőit, a munkavállalókat, magánvállalkozókat.
Mint kiemelte, egyedül azonban nem tudja a kormány elérni, kell az emberek segítsége és összefogása is.
Megjegyezte, az új kormány elkezdte az állami hivatalok megtisztítását, és
az EU-s támogatásokkal kapcsolatos tárgyalásokat is megkezdték, hogy a korábbi uniós pénzeket minél hamarabb át lehessen csoportosítani, és ott felhasználni, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Boris Kollár, a parlament elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a kormány senkit – legyen az vállalkozó vagy munkavállaló – nem hagy segítség nélkül.
Hozzátette,
Szlovákia történelmében ilyen nagy mértékű állami gazdasági segélycsomagról még nem döntöttek.
„Tudatosítanunk kell, hogy egy hajón evezünk, hajlandók vagyunk kezet nyújtani az ellenzéknek, a jövő héten összehívom a parlamentet, hogy ezeket gazdasági intézkedéseket minél hamarabb el tudjuk fogadni” – mondta Kollár.
A pénzügyminiszter, Eduard Heger elmondta,
az említett intézkedések mintegy 1 milliárd eurójába kerülnek az államnak, a banki kiadásokkal, kölcsönnel kapcsolatos kiadások pedig mintegy fél milliárdba kerülnek.
Szerencsénkre az Európai Központi Bank is pozitívan áll a gazdasági problémák megoldásához, így rajtuk keresztül tudja Szlovákia is megoldani a kiadások rendezését - fűzte hozzá a miniszter.