2022. szeptember 6., 14:44

A kassai vasmű leállítja az egyik nagyolvasztóját, újabb elbocsátásokra lehet számítani

Az aktuality.sk írta meg, hogy a keleti régió egyik legnagyobb munkáltatója, a kassai vasmű hamarosan leállítja egyik nagyolvasztójának működését hatvan napra. A tudósításból kiderül, elbocsátásokra is számítani lehet a U.S. Steel-nél.

U S Steel kassa vasmű
Fotó: TASR/AP

Ján Bača, a vállalat szóvivője azt nem volt hajlandó elárulni, hány embert tervez elküldeni a vállalat, de az kiderült, a nagyolvasztót legalább 60 napig nem üzemeltetik majd. Hogy pontosan mikortól, egyelőre nem tudni, Bača úgy fogalmazott, hétfőn hozzáláttak a szükséges előkészületekhez.

A vállalat szerint a leállásnak nincs köze az energiaválsághoz. Bár világszerte több acélmű sort kerített hasonló lépésre az elszálló nyersanyagárak miatt, a kassai vasmű illetékesei szerint náluk nem erről van szó. 

Bača azt azért kiemelte, hogy az iparági szereplőknek mindenképp szüksége van rá, hogy stabil és jól kiszámítható környezetben tudjanak működni, máskülönben képtelenek előre tervezni és eredményesen együttműködni a beszállítókkal és felvásárlókkal. 

A várható leépítésről egyelőre keveset tudni, bár a jelek arra utalnak, akut problémával néz szembe a cég. Kiderült, aki szeptember 6-a és 13-a között maga adja be felmondását, azzal közös megegyezéssel bontanak szerződést, így egyszeri, a ledolgozott évek számától függő lelépőt is kaphat majd. 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.