2021. április 2., 09:02

A járványügyi szakértők arra kérik az embereket, húsvétkor ne látogassák egymást!

A szakmai konzílium arra kéri az embereket, hogy húsvétkor ne látogassák egymást, halasszák el a hagyományos locsolkodást és csak „virtuális” istentiszteleteken vegyenek részt. A szakemberek tíz, a húsvéti ünnepekkel kapcsolatos ajánlást fogalmaztak meg. Felhívták a figyelmet, hogy bár Szlovákiában fokozatosan javul az új koronavírus okozta járványhelyzet, az továbbra is súlyos. Az embereket ezért felelős magatartásra intik.

Fotó: unsplash.com

Az ünnepek alatt nem ajánlott elhagyni a járás területét, és a szabadban is arcmaszkot kell hordani. „Ne látogassuk meg azokat a szülőket, nagyszülőket sem, akik már megkapták az oltást” – javasolják a szakemberek. A külföldről hazaérkező rokonoknak be kell jelentkezniük az ún. e-határ (e-hranica) alkalmazáson keresztül, és 14 napig karanténban kell maradniuk.

A konzílium a természetjárást és az individuális sporttevékenységek űzését javasolja az ünnepek alatt.

Ján Mikas tiszti főorvos szerint Szlovákiában megvan rá az esély, hogy javulni fog a járványhelyzet, ez viszont attól függ, hogy az állampolgárok hogyan fognak viselkedni a húsvéti ünnepek alatt. Megérti, hogy nehéz lemondani a családi és a baráti találkozókról, a hit közös ünnepéről, vagy a hagyományos locsolkodásról, de szerinte szükséges ezt megtenni.

„Karácsony után mindnyájan láthattuk, mekkora árat kell fizetnünk pár gondtalan napért. Ne engedjük, hogy ez megismétlődjön” – hangsúlyozta a tiszti főorvos egy nyílt levélben. Hozzátette: az érvényben lévő óvintézkedések megfelelőek, de fontos, hogy azokat az emberek ténylegesen betartsák.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.