2020. október 7., 12:22

A hajnali kezdés ellenére nem volt álmos a kormányülés

A hajnali hat órás kezdés ellenére a kormány számos kérdésben döntött. Lehet eredményes ötletnek bizonyult, hogy Matovič kormányfő ilyen korai órákra tette az ülést. A kormányfőnek megtetszett a korai kezdés. Az eddig szokás szerint tíz órakor kezdték a kormányülést, a mait már nem sokkal tíz előtt be is fejezték.

Fotó: TASR
A kultúra támogatása

A kormány elfogadta azt az új törvényjavaslatot, amely alapján a kultuszminisztérium támogatást nyújthatna az állami költségvetésből a kultúra területén dolgozóknak a koronavírus-járvány miatti intézkedések következményeinek az enyhítésére, illetve az álhírek elleni harcra. Elfogadták a kultuszminisztérium javaslatát a kulturális emlékek felújításának új támogatási rendszeréről is. A potenciális kedvezményezettek körét a kultuszminisztérium határozza meg. Gyorsított eljárásba utalnák a módosítást, hogy 2020 november 1-től érvénybe léphessen, és ideális esetben már november 16-tól megjelenhessen az első támogatási kiírás.

Kutatjuk az űrt

A kormány foglalkozott Szlovákia és az Európai Űrkutatási Ügynökség együttműködésének folytatásáról. Az ötéves együttműködési szerződés 2021. február 3-án lejár. A szerződés keretében 39 projektben vett részt Szlovákia, és erre 5,444 millió eurót költött. Az ügynökség két együttműködési alternatívát javasolt. Az első szerint szerződés alapján folytatódna a közös munka, és öt éven keresztül évi 2,5 millió euróval járulna hozzá Szlovákia az ügynökség programjaihoz. A második alternatíva szerint Szlovákia az ügynökség társult tagjává válna, és hét éven keresztül évi 4,5 millió euróval járulnánk hozzá a közös programokhoz. A kormány a második alternatívát választotta.

Kipótoljuk az Általános Egészségbiztosító hiányát

A kormány döntött, hogy 100 millió euró nagyságban fedi ki az Általános Egészségbiztosító hiányát. Ezzel Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter javaslatát fogadták el. Az egészségügyi minisztérium 300 millió eurós támogatást javasolt. A támogatást nem tartja tisztességesnek sem a Dôvera, sem az Union biztosító, piactorzítónak minősítik, és szintén kérték a veszteségeik átfinanszírozását. Heger pénzügyminiszter ezt nem tartotta jogosnak, hiszen amikor a magánbiztosítóknál haszon keletkezett, akkor azon nem kívántak osztozni az állammal.

Montenegró törleszt

A kormány jóváhagyta, hogy  Montenegró miként törlessze a tartozását Szlovákia felé. Montenegró 0,69 millió dollár adóssággal, illetve 1,04 millió dollár kamattal tartozik Szlovákiának. A kormány jóváhagyta, hogy a Párizsi Hitelezők Klubjának szabályai szerint járnak el, azaz elengedik a tartozás kétharmadát, amennyiben a maradékot 90 napon belül rendezik.

Zöld jelentés

Kormány jóváhagyta az agrártárca jelentését a mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzetéről. Az előzetes eredmények szerint az ágazat összességében nyereséges volt, mintegy 83 millió euró adózás előtti nyereséget mutattak ki tavaly. Ez 19,9%-kal kevesebb, mint 2018-ban. A 2019-es év az elmúlt öt év legrosszabb gazdasági eredményét hozta. A mezőgazdaság forgalma 2019-ben 7,3%-kal csökkent 2018-hoz képest 2,812 milliárd euróra. A kiadások is csökkentek 6,9%-kal 2,729 milliárd euróra. Az erdészeti ágazatban is csökkentek a bevételek 12,4%-kal 968 millió euróra. Az ágazat 28,62 millió euró hasznot tudott kimutatni.

Csökkentik a fuvarozók adóterheit

Jóváhagyták azt a pénzügyminisztériumi javaslatot, miszerint csökkentenék a fuvarozók (mind a teher-, mind a személyszállítók) adóterheit. A javaslatot gyorsított eljárásba szeretnék utalni. A javaslat szerint az EU-hoz képest is jóval magasabb adóteher sújtja a kamionokat, illetve az autóbuszokat, ezért új adókulcsokat vezetnének be, illetve módosítják a kedvezmények igénybevételének rendszerét. Az új adószabályokat már a 2020-as évre alkalmaznák.

A bankszektor válságképes

A kormány foglalkozott a bankszektorral is, és megállapította, hogy egyelőre a szektor nem tapasztalja a hitelek tömeges bedőlését, és a szektor alkalmas a válság leküzdésére, amit segített a bankadó eltörlése is. Jelenleg a hitelmoratóriummal a vállalkozások 12%-a a háztartások 10%-a élt, elsősorban a legveszélyeztetettebb ágazatokból. Jelenleg a hitellel bíró háztartások 6%-ánál érzékelnek akkora jövedelemcsökkenést, amely lehetetlenné tenné a részletek törlesztését.

IT programok

A kormány megszakította a tárgyalást az Beruházási, Integrációs és Régiófejlesztési Minisztérium javaslatáról, amely az IT projektek irányításáról szólt.  Öt alapelvet szerettek volna elfogadtatni, amelyek érvényesek volnának az egyes minisztériumokra és központi állami hivatalokra. A javaslatról a koalíciós tanácson fognak dönteni. Az öt alapelv foglalkozik az IT szakemberek biztosításával, a technikai- és szellemi tulajdonjogokkal, a projektek és azok eredményeinek az átláthatóságával, illetve az eredmények felhasználhatóságával, a felhasználó szervezetek jogosultsági körével.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.