A hadsereg segítségével tesztelik a romákat Tőketerebesen
A tőketerebesi romatelepen 58 helyi lakost teszteltek.

Ivan Petrovič, a regionális közegészségügy munkatársa elmondta, minden korosztályú embert teszteltek, akik közvetlen kapcsolatban voltak a két pozitív koronavírus személlyel.
A tesztelés tehát elsősorban a két fertőzött nagycsalád tagjait érintette. A tesztet állami rendőrök is felügyelték.
Petrovič elmondta, a tesztelés problémamentesen zajlott, a roma állampolgárok készségesen együttműködtek.
Eddig három pozitív esetet regisztráltak a tőketerebesi romatelepen, ahol több mint ezer ember él.
A városi rendvédelmi szolgálat egyik tagja is koronavírusos lett. Hétfőn, október 12-én a tőketerebesi kórház területén több olyan személyeket is teszteltek, akik közvetlen kapcsolatban voltak a fertőzöttekkel. A higiénikus szerint az esetleges karantén legfeljebb 100 embert érinthet. Petrovič elmondta, a telepről eddig három eset volt pozitív, de a hétfői tesztelés eredményei még nem futottak be, ezért várhatóan több lesz a fertőzött.