2021. december 31., 16:17

A csavar fordul egyet. A nem beoltott katonákat akár el is bocsáthatják

Egy december 31-én érvénybe lépő rendelet értelmében minden szlovákiai katonának azonnali hatállyal be kell lennie oltva a válsághelyzet időtartama alatt. Ennek elmulasztása akár elbocsájtáshoz is vezethet.

Katona tesztelés
llusztrációs felvétel
Fotó: ma7

A hatályos törvények alapján a védelmi minisztérium minden katonát kötelezhet egészségügyi kivizsgálásra, és a szolgálathoz szükséges védőoltások beadatására. Ha egy katona misszióra vagy kiküldetésre megy, köteles beoltatni magát az ehhez szükséges ajánlott és elfogadott vakcinákkal.

Úgy tűnik, Szlovákia védelmi minisztériuma nem akarta nyíltan kommunikálni a katonák kötelező koronavírus elleni védőoltásának bevezetését.

A védelmi miniszter az év végéig nem mondta ki, hogy a katonák számára kötelezővé tenné a Covid-19 elleni védőoltást, sőt december elején úgy nyilatkozott, nem érzi szükségesnek ezt meglépni. A statisztikák szerint a szlovák hadsereg katonáinak 60 százaléka vette már fel legalább az első koronavírus elleni vakcinát.

Éppen ezért érdekes fordulat a december 30-án a Katonai Higiéniai és Epidémiai Intézet ideiglenesen megbízott vezetője, Renáta Šantavá által kiadott rendelet, amely a katonák szolgálati oltási kötelezettségét írja elő.

Ez kimondja, hogy válsághelyzetben minden egyes szlovákiai katonának rendelkeznie kell a koronavírus elleni oltással. A rendelet december 31-ével lép érvénybe, de nem határoz meg olyan határidőt, ameddig a nem beoltott katonák beoltathatnák magukat. Értsd, a katonáknak azonnal, december 31-én oltva kellene lenniük ahhoz, hogy elkerüljék a büntetést. Ez a rendelet csak addig érvényes, amíg Szlovákiában válsághelyzet van kihirdetve.

December 31-től minden olyan katona büntethető a felettese által, aki nincs beoltva. A büntetés többnyire fizetéscsökkenéssel járó pénzbírságot von magával. A fegyveres erőkre vonatkozó törvény szerint, ha egy katonát pénzbírsággal büntetnek válsághelyzet alatt, akkor akár el is bocsájthatják.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.